kizsákmányolás

Úgy néz ki, nyert az Amazon, nem lesz szakszervezet a raktárában

Ez lett volna az első szakszervezet a munkások szerveződését híresen elnyomó cégnél. Az eredményt várhatóan megtámadják majd a bíróságon.

Csurgó Dénes
kizsákmányolás

10 órás éjszakai műszakokba kényszeríti dolgozóit az Amazon

A cég chicagói raktárának dolgozói választhatnak: vagy hajnali 1-től délig dolgoznak, vagy elveszítik a munkájukat. Hamarosan pedig minden Amazon raktárban ez lesz a rendszer.

Csurgó Dénes
kizsákmányolás

Rabszolgasorban tartott észak-koreai nők varrták a védőruhákat, amikből több százezret rendelt a brit kormány

A kínai gyárakban dolgoztatott munkások bérének nagy részét az észak-koreai állam teszi zsebre. Az ezekben gyártott ruhákból több másik ország is bevásárolt.

Csurgó Dénes
kizsákmányolás

Világszerte 29 millió lányt és nőt tartanak modern rabszolgaságban

Az ENSZ jelentése szerint 136 országban nem szankcionálják a kényszerházasságot.

Fődi Kitti
kizsákmányolás

Sztrájkolnak a Villeroy & Boch hódmezővásárhelyi szaniterkerámia-gyárában

A nagyobb szakszervezet elfogadta a 8 százalékos emelést, a kisebbik nem.

Uj Péter
kizsákmányolás

Soros kottájából nézték ki az ötös lottó nyerőszámait

Botos Tamás
kizsákmányolás

Vajna Tímea máris leírta az év kommentjét: „nincs rá pénzem”

„Nincs lehetőségem mindig új ruhát venni”, magyarázta Instagramon, miért vette fel ugyanazt a Golden Globe-átadóra, amit Cannes-ban is viselt.

plankog
kizsákmányolás

Az Echo tévében azt ordítják: Rasszizmus azt mondani, hogy fideszesből nem lehet tisztességes ÁSZ-elnök!

Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője felszólalt Magyarország legelnyomottabb kisebbsége, a fideszes képviselőből lett állami vezetők csoportjának védelmében.

plankog
kizsákmányolás

Koroknyai Virág nyerte Sarka Kata és Rogán Cecília szépségversenyét

Pápai Joci! Csepregi Éva! Vizes világbajnokság ihlette kreatív kör! Óriási SHOW volt a köztévén.

Uj Péter
kizsákmányolás