Koroknyai Virág nyerte Sarka Kata és Rogán Cecília szépségversenyét

kizsákmányolás
Középen a szépségkirálynő, balra az első, jobbra a második udvarhölgy.
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisán tartották a Miss World Hungary szépségverseny döntőjét. (A versenyt rendező cég tulajdonosa Sarka Kata és a Rogán Cecília.) A versenyt, amelyet

élőben közvetített a Duna televízió és a Duna World is,

Koroknyai Virág nyerte. Koroknyai egy évig viselheti a Miss World Hungary címet és képviselheti Magyarországot a verseny decemberi világdöntőjén Kínában. Az első udvarhölgy Viczián Viktória, a második udvarhölgy Pető Laura lett, a közönségdíjat szintén Viczián Viktória nyerte el.

16 döntős lány négy különböző öltözékben lépett színpadra.

A bikinis és a vizes világbajnokság ihlette kreatív kör mellett Merő Péter divattervező estélyi és nemzeti öltözetében is felvonultak a lányok. 

A műsorban először hallhatták a nézők

Pápai Joci legújabb dalát, emellett a már jól ismert eurovíziós slágere, az Origo új formában hangzott el.

Csepregi Éva és a Spoon kifejezetten erre az estére készült közös produkcióval, Völgyesi Gabi a Csillagtengert adta elő új hangszerelésben, Kocsis Tibor és Janicsák Veca pedig a Szépség és a Szörnyeteg duettjével álltak színpadra.

Az est házigazdája Tatár Csilla és Harsányi Levente volt.

(Via MTI)