Súlyosbítják az indok nélkül középen haladók büntetését, de a jobbról előzését is.
Az egyik vonat a tiltó jelzés ellenére tovább ment, a rendőrség nyomoz.
Csak 50-nel hajthatott volna.
Tarlós István szeretné, de a turisztikai lobbi már nem annyira lelkes.
Csak okosan.
Légkondi biztos nem lesz.
Villamos nem lett belőle, de fogpiszkáló még lehet.
Jogerősen neki adtak igazat.
Vajon hogyan bukott le?
Az év második felében kezdik beszerelni a 4G-s routereket.
A Széna tér és a Margit utca közötti szakaszon, két ütemben.
Ez lehetne Budapest első természeti törvénye.
De több százan voltak, akiknél százezer forintnál nagyobb tartozást kellett tavaly befizetniük.
Aki nem fizetett, annak utánamentek, volt, akinek lefoglaltatták az autóját.
Állítólag beragadtak a fékek, és nem sokkal a fékhiba után a leghátsó négy kocsiban füstöt észleltek, majd elszállt az áram.