Jogvédők most is kifogásolták, hogy az amnesztia nem terjed ki a politikai okokból fogva tartottakra.
Benjamin Dousa szerint egyre több ország indult el autoriter irányba, elszigetelve magukat, amire nyitottsággal és befogadással kell reagálniuk a svédeknek.
„LEGYETEK TÜRELMESEK!!!” – írja az amerikai elnök a rossz gazdasági adatokról.
A közvélemény-kutatásoknak Romániában ugyan nem igazán lehet hinni, de abban majd' mindegyik intézet megegyezik, hogy a szélsőjobbos Simion a második fordulóba jut. Ki lesz az ellenfele? A naftalinból előhúzott koalíciós jelölt? A bukaresti polgármester? A volt szociáldemokrata miniszterelnök, aki mostanában Make Romania Great Again sapkában pózol?
„Jövő tavasszal a Tisza Párt véget vet Magyarországon a korrupciós politikának, Orbán nyugdíjba megy” - üzente Manfred Weber.
Közben Izrael bejelentette, hogy támadást hajtott végre Szíriában egy csoport ellen, ami a drúz kisebbséget fenyegette.
Észak-Korea a héten erősítette meg hivatalosan, hogy katonákat küldött Oroszországba „teljesen felszabadítani” Kurszk régiót.
„Nem voltam elég fekete, nem voltam elég fehér. Túl nőies, nem elég férfias.”
De az adminisztráción belül „vannak ügyvédek, akik ezt nem akarják megtenni”.
És azoknak is, akinek ruszofóbiával kell szembenézniük.
Viharok miatt.
A védelmi miniszter száműzte a Pentagon „Nők, béke és biztonság” programját.
„Még csak most kezdtük, még semmit sem láttak.”
A támadó robogóval menekült el, és továbbra is szökésben van.
A „különleges katonai művelet” veteránjai kérték.