A jelentés az Egyesült Királyságban dolgozó akadémikusokat vizsgálta, Kína londoni nagykövetsége szerint abszurdak a vádak
Az amerikai elnök nemrég két atomtengeralattjárót küldött Oroszország közelébe, Dmitrij Peszkov szóvivő szerint nyilvánvaló, hogy ezek eddig is harckészültségben voltak.
Kártérítést szeretnének az oldal „legjobb ár” záradéka miatt elszenvedett veszteségekért.
A színésznő egy floridai villa vásárlása után a párthovatartozását republikánusként jelölte meg.
Virginia Huynh, aki korábban „3. számú áldozatként” visszalépett a pertől, most levelet írt a bírónak, amiben a producer szabadlábra helyezését kéri.
A zenekar sajnálattal értesült a történtekről, és őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának és barátainak.
Stanislav Secrieru szerint a Kreml célja, hogy elbizonytalanítsa a külföldön élő moldovaiakat, és eltántorítsa őket attól, hogy a nyugatbarát kormányra szavazzanak.
Az áldozatok száma nőhet, a hajón ugyanis csaknem 160 ember utazott, közülük 12-t mentettek ki.
A kislányt kórházba szállították, egy nőt letartóztattak.
A brit pornósztárról szóló műsort az „extrém pornográfia elbagatellizálásáért és normalizálásáért” ítélték el.
John Bolton szerint nem az elnök feladata lenne, hogy egy olyan emberre reagáljon, mint Dmitrij Medvegyev.
Itamar Ben-Gvir ezzel ugyanis szándékosan megszegte a Közel-Kelet egyik legérzékenyebb vallási helyszínének szabályait.
A gázai egészségügyi minisztérium szerint az üzemanyaghiány súlyosan rontja a kórházi ellátást, az orvosok pedig arra kényszerülnek, hogy csak a kritikus állapotú vagy súlyosan sérült betegek kezelésére koncentráljanak. A német külügyminiszter alapvető változást sürget Izrael politikájában.
A vásárlók nem akarnak kockáztatni, és a kiskereskedők szerint már most jelentős felvásárlásba kezdtek a várható drágulások előtt.
Tíz évvel ezelőtt derült ki, hogy 1997 és 2003 között szervezett bűnbandák hálóztak be kiskorú lányokat, hogy szexuális visszaéléseket kövessenek el rajtuk. A BBC nyomozása és az új tanúvallomások szerint több rendőr is nemi erőszakot követett el a fiatal lányokon.