Nemrég nagy összeget ajánlott fel sérült ukrán és gázai gyerekek támogatására.
Mikola Sztyatkevics megpróbált visszaszökni a határról, inkább a börtön veszélyét választja, minthogy elhagyja a hazáját.
„Lengyelország történelme során sokszor hallott üres szavakat és gesztusokat. Ma konkrét vállalásaink vannak” – mondta a lengyel védelmi miniszter.
Karantén, nyilvános rendezvények tiltása - már halottja is van a fekete halálnak.
Bolsonarót rendőrök őrizték, hogy ne próbáljon újra egy nagykövetségre menekülni, mint tavaly a magyarra. Az amerikai külügy igazságtalan boszorkányüldözésről beszél.
Utah kormányzója halálbüntetést kért az elkövetőre.
Sokévnyi börtön vár az egykori elnökre, Donald Trump szövetségesére, aki tavaly két napra a magyar nagykövetségen is meghúzta magát.
A börtönben meghalt ellenzéki arcképe „szélsőséges” szimbólumnak számít Oroszországban.
„Ha egy hatéves gyermek napi hét órát tölt a TikTok előtt, felmerül a kérdés, hogy valóban védik-e őket a szülők” – mondta a bizottság vezetője.
A lakosság segítségét kérték a merénylő azonosításához.
Az amerikai külügy szerint ők nem szívesen látott vendégek az országban.
A merénylőt még keresik.
Egyelőre az ipari kamerák felvételei, és a helyszínen készült mobilos felvételek adnak támpontot a nyomozóknak a Charlie Kirk-merénylet elkövetőjének elleni nyomozásban. Az elkövetőt továbbra is nagy erőkkel keresik.
Peter Mandelson Epstein mellett kardoskodott, amikor először róttak rá börtönbüntetést szexuális visszaélések miatt.
„Olvasom Orbán üzeneteit, aki olyan Nagy-Magyarországot ábrázoló sálat visel, aminek része Szlovákia is. És a trianoni határok felülvizsgálatáról szólókat is, mindezek számomra olyan jelzések, amelyekkel foglalkoznunk kellene” – mondta Rudolf Huliak.