külföld

Robbanás történt a marseille-i orosz konzulátusnál

Az Ukrajna elleni orosz invázió harmadik évfordulóján.

Mészáros Juli
külföld

Elfogadta az EU a 16. szankciós csomagot is, amiről azt mondta korábban Szijjártó, hogy az könnyítést jelent Magyarországnak

Szijjártó Péter múlt héten azt mondta erről a csomagról, hogy több, Magyarország számára kedvező döntést sikerült „kiharcolniuk”.

Székely Sarolta
külföld

Orbán a német választást megnyerő CDU-nak nem, de a szélsőjobbos AfD-nek külön gratulált

Szerinte „Németország népe nagy számban szavazott a változásra”.

Mészáros Juli
külföld

Az FBI új, trumpista igazgatója rögtön ellentmondott egy kormányzati kérésnek

Az ügynökség alkalmazottait arra kérte, ne válaszoljanak arra a levélre, amiben Elon Musk szerint fel kell sorolniuk, hogy mit értek el az előző héten, vagy ha ezt nem teszik meg, mondjanak fel.

Mészáros Juli
külföld

Donald Trumpék 2000 USAID-dolgozót bocsátanak el, több ezret pedig fizetett szabadságra küldenek

Csak a kritikus feladatokért, a központi vezetésért és/vagy a speciálisan kijelölt programokért felelős dolgozók végezhetik a munkájukat.

Székely Sarolta
külföld

Trump egy jobbos podcastert nevezett ki az FBI igazgatóhelyettesének

Az elnök szerint „a tisztesség, az igazságosság, a törvény és a rend visszatér Amerikába, méghozzá gyorsan”.

Mészáros Juli
külföld

Orbán emberei is fújhatták a dezinformációs buborékot Trump körül Zelenszkij szerint

A magyar miniszterelnöknek is beszólt az ukrán elnök Kijevben. Nem fogadja el, hogy Ukrajna tartozna Amerikának, és csak akkor ír alá megállapodást az ukrán nyersanyagokról, ha erős biztonsági garanciákat kap cserébe. Zelenszkij vasárnap először állt ki a világsajtó elé, amióta az amerikaiak a fejük fölött kezdtek tárgyalni az oroszokkal – a 444 is ott volt.

Kolozsi Ádám
külföld

Az anti-Merkel, aki sosem adta fel, pedig párttársai háromszor is padlóra küldték

Friedrich Merz győzelemre vezette pártját a német választáson, így Angela Merkel után ő lehet a következő kereszténydemokrata kancellár. Ez azért óriási elégtétel számára, mert korábban Merkel tette partvonalra. A küzdelmet azonban bukásai ellenére sem adta fel, így 23 év után valóra válhat az álma.

Molnár Kristóf
külföld

Rendkívüli csúcstalálkozót hívott össze az Európai Tanács elnöke

Ukrajna és Európa védelme miatt.

Fődi Kitti
külföld

Az exit pollok szerint a konzervatív CDU nyerte a német választást, az AfD pedig 20 százalékot szerzett

A CDU 29 százalékot szerezhet, Olaf Scholz kancellár pártja csak 16 százalékot.

Molnár Kristóf
külföld

A háborút megjósoló brit tábornok szerint nő az esély, hogy Európa 3-5 éven belül háborúzzon az oroszokkal

Putyin most dörzsöli a kezeit, és vodkával koccint Trumpra – mondja Richard Shirreff, aki európai főparancsnok-helyettes volt a NATO-ban.

Takács Lili
külföld

Az amerikai kormányzati dolgozók szombaton kaptak egy e-mailt, hogy sorolják fel mit csináltak a múlt héten vagy mondjanak fel

Úgynevezett munkaerő-csökkentés a Trump-kormányzatban.

Fődi Kitti
külföld

Az orosz-ukrán háború harmadik évfordulójára üzent Ferenc pápa a kórházból

Ez az első megszólalása az egyházfőnek, mióta újra bevitték súlyos tünetekkel a római Gemelli kórházba.

Kaufmann Balázs
külföld

Dél-Libanont bombázza Izrael, miközben tömegek gyülekeznek Bejrútban Naszrallah temetésére

Több ezer síita muszlim tölti meg a város egyik legnagyobb stadionját.

Kaufmann Balázs
külföld

Izrael felfüggesztette több mint hatszáz palesztin fogoly szabadon bocsátását

Hat szabadon engedett izraeli túszért cserébe kellett volna hazaadniuk a palesztinokat. Már el is indult egy konvoj a börtönből, de aztán visszafordultak. Oda lehet a tűzszünet.

Kaufmann Balázs
külföld