„Megnyertük a választást. Ma este ünneplünk, holnap viszont korán kezdjük a munkát. A világ nem vár ránk. Minél hamarabb cselekvőképes kormányt kell alakítanunk” - mondta Friedrich Merz élete legnagyobb sikere után.
Bár párttársai korábban háromszor is elutasították, Merz nem adta fel, és végül pártján belül és Németországban is győzött. Kitartásának köszönhetően beteljesítette álmát, ő lehet a következő kancellár. Idáig azonban hosszú utat kellett bejárnia.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A CDU 29 százalékot szerezhet, Olaf Scholz kancellár pártja csak 16 százalékot.
Annegret Kram-Karrenbauer hétfőn lepte meg döntésével a CDU vezetőségét.
A vitatott indítvány elfogadása véget vetett a szélsőjobboldali párttal való együttműködés régóta tartó bojkottjának.
Szerdán a CDU/CSU bevándorlási javaslata az AfD támogatásával ment át a törvényhozáson.