külföld

Feltételezett orosz kémet vettek őrizetbe Berlinben

Az ukrán–német kettős állampolgárságú nő az orosz katonai hírszerzésnek dolgozhatott.

Molnár Kristóf
külföld

Hiába a törvényi kötelezettség, egy hónappal a határidő lejárta után sem nyilvános az Epstein-iratok 99 százaléka

Hiába írta elő a kongresszus az Epstein-ügy teljes feltárását, az amerikai igazságügyi minisztérium nem siet sehova. Az áldozatok közben egyre hangosabban tiltakoznak.

Benics Márk
külföld

Trump zavaros monológjában arról beszélt Davosban, hogy az USA hülye volt, hogy visszaadta Grönlandot a dánoknak

Az amerikai elnök a svájci Világgazdasági Fórumon tartott egy, a mostanában megszokottnál is összefüggéstelenebb, hosszú beszédet, ahol egyebek mellett Európáról és Grönland megvásárlásáról is beszélt.

Takács Lili
külföld

Már hatszázezren menekültek el az áram, fűtés és víz nélkül maradt Kijevből

Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint Oroszország humanitárius katasztrófát akar előidézni az ukrán fővárosban.

Takács Lili
külföld

„Most kell megmutatnunk, hogy magyarnak lenni nem államellenes bűncselekmény”

Miközben az Orbán-kormány hallgat, a felvidéki magyarok utcára mennek a jogaikért Pozsonyban.

Kolozsi Ádám
külföld

A Tisza és a Fidesz is megszavazta az Európai Parlamentben, hogy vizsgálják felül a dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi egyezményt

Az Európai Unió Bíróságának meg kell vizsgálnia, hogy a megállapodás szövegei összhangban állnak-e az uniós alapszerződésekkel.

Benics Márk
külföld

Orbán Viktor is megy Donald Trump Béketanácsára Svájcba

Meghívást kapott az amerikai elnöktől.

Fődi Kitti
külföld

Donald Trump pénzügyminisztere irrelevánsnak nevezte Dániát

Scott Bessent szerint nem fogja meghatni az Egyesült Államokat, ha a dán nyugdíjalapok kivonulnak az amerikai államkötvények piacáról.

Fődi Kitti
külföld

Benjamin Netanjahu is csatlakozik Trump Béketanácsához

Az izraeli miniszterelnök hivatala korábban bírálta a végrehajtó bizottság összetételét, mert oda bekerült Katar és Törökország is, akik ellenezték a gázai háborút.

Benics Márk
külföld

Szargolyókat mosott partra a víz Sydney több strandján

Az eset hátterében az áll, hogy a város egyik mélytengeri szennyvízkivezetőjében elakadt egy óriási, négy busz méretű zsírhegy.

Benics Márk
külföld

Egy japán vulkán kráterében tűnhetett el egy turistákat szállító helikopter

A rendőrség egy helikopterre emlékeztető tárgyat észlelt a vulkán egyik kráterében, amelyen három ember tartózkodott.

Fődi Kitti
külföld

23 évre ítélték a volt dél-koreai miniszterelnököt a szükségállapot kihirdetésében való bűnrészesség miatt

Han Dokszu 76 éves.

Fődi Kitti
külföld

A fehérorosz diktátor elfogadta Trump meghívását a Béketanácsba

Alekszandr Lukasenka jelezte, készen áll a tanács alapító tagjaivá válni.

Benics Márk
külföld

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a férfit, aki lelőtte Japán korábbi miniszterelnökét

Tetsuya Yamagami védői azt állították, hogy védencük „vallási visszaélés” áldozata.

Fődi Kitti
külföld

Pezsgővám, Grönland-sarc, Béketanács az ENSZ helyett – Trump-húzások dermesztik a transzatlanti világot Davos hetén

A világ vezetőinek el kell dönteniük, hogy ellentmondanak Donald Trumpnak, vagy tovább táplálják az amerikai elnök hiúságát, amivel egyre kiszolgáltatottabbak lesznek egyetlen ember kényének-kedvének.

Tábor Áron
külföld