Amikor idén január 5-én Manhattanben szövetségi bíróság elé állították az elrabolt Nicolás Madurót, az ügyészekre komoly feladat várt – ám ez nem a venezuelai elnök ellen felhozott narkoterrorizmus vádjához kapcsolódott. A New York Times ügyet ismerő forrásai szerint az ügyészeket arra utasították, hogy az igazságügyi minisztérium (Department of Justice – DOJ) Jeffrey Epstein elítélt szexuális ragadozóhoz köthető iratait vizsgálják át.
Tavaly ősszel úgy tűnhetett, a nyilvánosság végre valódi válaszokat kaphat az ügyben, kiderülhetnek a Jeffrey Epstein által elkövetett szexuális bűncselekmények, és az áldozatok végre megkaphatják az elszámoltatást, amire régóta várnak. November 19-én Donald Trump elnök vonakodva ugyan, de aláírta az Epstein-iratok átláthatóságáról szóló törvényt (Epstein Files Transparency Act), ami elég egyértelmű volt: az igazságügyi minisztériumnak 2025. december 19-ig – néhány szűk kivételtől eltekintve – nyilvánosságra kellett volna hoznia minden nyomozati iratot.
A megszabott határidő lejárta után egy hónappal azonban a DOJ továbbra sem tett eleget a kötelezettségének. A jogászok egy január 5-én benyújtott manhattani bírósági beadványban közölték, a törvény előírásainak megfelelően mintegy 12 285 dokumentumot tettek közzé a minisztérium honlapján, ami körülbelül 125 575 oldalnak felel meg. Ugyanebben az iratban azt is jelezték, hogy a minisztérium munkatársai „több mint kétmillió, a törvény szempontjából potenciálisan releváns dokumentumot” azonosítottak, amik jelenleg „különböző felülvizsgálati fázisokban” vannak. A Guardian becslése szerint tehát az iratok kevesebb mint 1 százalékát hozták eddig nyilvánosságra.
A késlekedés továbbra is komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok mikor – vagy egyáltalán: valaha – közzéteszik-e az elítélt bűnözőre vonatkozó nyomozati dokumentumokat.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
400 ügyvédet béreltek fel a feladatra.
Nem hajlandóak részt venni az eljárásban.
Arról azonban nem nyilatkozott, hogy alkalmazna-e erőszakot a terület elfoglalására.
A folyamatosan publikált, több ezer oldalnyi anyagban több száz utalás szerepel Epstein egykori barátjára, az Egyesült Államok elnökére.
Marjorie Taylor Greene nem akar „bántalmazott feleség” lenni Trump mellett.
Pedig az elnök kegyelmével szabadult 41 helyett 27 hónap után a börtönből.