Kicsúszott egy meredek lejtőn, és olyan erővel csapódott egy sziklának, hogy többszörös törést szendvedett. A kulacsa elveszett, kétségbeesésében a vizeletét kezdte inni.
Az első vizsgálatok szerint az Irán által fejlesztett Sahed drón orosz változatáról van szó, amit kínai motorral szereltek fel.
A gyanúsított a Le Parisien szerint algériai születésű.
Ezek szerint szó sincs arról, amit Trump különmegbízottja az alaszkai tárgyalás után győzelemként tálalt.
Furcsának tűnhet, hogy az ukrán fiatalok buliznak, miközben dúl a háború. Pedig a borzalmak között fontos a helyieknek az a pár óra, amit a klubokban tölthetnek, ráadásul a klubok és partik az ellenállás és az eltörölhetetlen kulturális büszkeség központjaivá váltak.
Az egyik legveszélyesebb radioaktív anyagot mutatták ki.
Észak-koreai zászlót vett elő a határon, nem kellett volna.
Mo Charának egy hezbollahos zászló miatt kell felelnie.
A szélsőjobboldali párt 1 százalékkal előzi Friedrich Merz kancellár pártját.
A külügyminiszter megköszönte a támadás okozta károk gyors elhárítását Pavel Sorokin orosz energiaminiszter-helyettesnek.
Jójárt Krisztián Oroszország-szakértő azt mondja, az Orbán-kormány üllő és kalapács közé szorult az oroszok és Trump között. Putyin az időhúzáson túl arra játszik, hogy megossza az Ukrajna mögötti szövetséget.
A Tettrekészek Koalíciója a következő napokban egyeztet az amerikai partnerekkel is, az Ukrajna számára nyújtandó biztonsági garanciák részleteiről.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik Izraelre, hogy fogadja el azt a tűzszüneti javaslatot, ami szinte teljesen megegyezik egy korábbi, az Egyesült Államok által támogatott tervvel.
A kínai Pop Mart részvényei több mint 200 százalékkal emelkedtek az év eleje óta, amivel értékesebbé vált, mint a Barbie gyártója, a Mattel.
Donald Trump ismét leszögezte, hogy amerikai csapatok nem fognak harcolni Ukrajnában, de nem részletezte, milyen biztonsági garanciákat kínálna Washington Kijevnek.