KULTÚRA

A tánc soha nem egy kényelmes dolog

Itt egy beszélgetés a kortárstánc egyik legnagyobb alakjával, Louise Lecavalierrel, akit még David Bowie révén ismert meg a világ.

Horváth Bence
KULTÚRA

Totális meghunyászkodással válaszolt az Operaház igazgatója, miután a Magyar Időkben azzal vádolták meg, hogy gyerekeket buzít be a Billy Elliot című előadásuk

Szombaton még vitatkozott a Magyar Időkben megjelent kritikákkal, ma már leginkább csak magyarázkodik.

erdelyip
KULTÚRA

Mészáros Márta: Kádárék legalább azt tudták, ki az a Jancsó, ma már ez sincs

A rendező szerint a kormányzat csak azért támogatja a filmkészítést, mert ha nem tenné, az világraszóló botrány lenne.

Botos Tamás
KULTÚRA

Tavaly is a Louvre volt a leglátogatottabb múzeum a világon

De a kínaiak nagyon jönnek fel.

Urfi Péter
KULTÚRA

Kásler Miklós: Fontos, hogy a magyarság 1100 éves történelmének spirituális és szakrális ismereteit fel tudja mutatni a kultúra és az oktatás

Meghallgatták az Emmi új vezetőjét.

Herczeg Márk
POLITIKA

Minden fekete, de nem csak kívül: csontig, velőig fekete

Nemcsak az internetet felrobbantó This is America jött ki a napokban Donald Glover kezei közül: sorozata, a történetmesélés szabályait bátran felrúgó Atlanta is épp a második szezon végére ért. Olyat tud, ami már nagyon ritka: valóban meglepi a nézőt.

plankog
KULTÚRA

Futás közben kapta el a lovat a Vezúv kitörése 79-ben

Egy versenyló lenyomatára bukkantak Pompeji közelében. Az állat hiába futott gyorsan, a láva neki sem kegyelmezett.

Tbg
kultúra

Katy Perry a szó szoros értelmébe vett olajágat küldött Taylor Swiftnek

Ezzel végre lezárul a poptörténet legértelmetlenebb viszálya.

Király András
KULTÚRA

A budapestiek által elfoglalt Szabadság híd projektjét visszük idén a biennáléra Velencébe

Európa legjelentősebb építészeti és urbanisztikai rendezvényén a spontán hídfoglalók képviselhetik majd Magyarországot.

Horváth Bence
KULTÚRA

Hiába varázsolt el milliárdokat a Sámándob, még mindig nem kezdték meg az átépítését

Pedig idén is 1,1 milliárdot szán arra a kormány, hogy sztyeppemúzeum lehessen Karcagon.

Czinkóczi Sándor
KULTÚRA

Többé nem szervez előadást a Zsolnay Színházba a kitalálója az Alföldi-ügy miatt

Kiss Mónika hat év után abbahagyja, saját döntése volt.

Boros Juli
kultúra

Több száz menekülttel beszélt, de egyik sem volt olyan félelmetes, mint mikor Schmidt Mária kiabált vele

A BBC budapesti tudósítója könyvet írt a menekültválságról. Banális, mégis megdöbbentő dolgokra jutott.

Rényi Pál Dániel
kultúra

400 fős rockzenekar játszott a szegedi dóm előtt

Négy számot adtak elő, bárki csatlakozhatott.

Magyari Péter
kultúra

Egy örökösnő betiltatta a Frida Kahlo Barbiek forgalmazását

Szerinte méltatlan a baba a festőnőhöz. A Mattel szerint tisztelettel és jogszerűen jártak el.

Magyari Péter
kultúra

A fideszes vezetés a szemünk láttára falja fel a pécsi kulturális életet

Alföldi Róbert előadásának lemondása nem az első lépése, inkább az eddigi egyik leglátványosabb tünete annak a folyamatnak, ami évek óta folyik a városban.

Boros Juli
KULTÚRA