Mivel már élt totalitárius országban, zavarja az ilyesmi.
A konzervatív, polgári, keresztyén lapok azt hazudták, hogy a Fidesz ellen beszédet mondó gimnazista olyan rossz tanuló, hogy több tárgyból bukásra áll.
A magyar média egyik legbefolyásosabb szereplőjének távozásával tovább sodródhat a NER felé a Blikk és kiadója.
Zajlik az élet a fideszes médiavilágban.
Kiálltak az élő adásban Karácsony Gergellyel elszámolási vitába keveredő műsorvezető mellett.
Mindezt véletlenül élőben mutatták. Feltárult a háborús tudósítások eddig titkolt oldala.
Igazi csapatjáték 10 másodpercben.
Elődjének azután kellett távoznia, hogy kicsúszott a száján: a jó újságírók a másik oldalon vannak.
A céget egy letelepedési kötvény-bizniszhez köthető volt Bibó-kollégista képviseli.
Lehet, hogy ők már előre tudták, önként, szabad akaratból felfüggeszteti magát a pártszövetségben a Fidesz. (Mert hogy nem zárták ki, nem függesztették fel őket, akkor azonnal kiléptek volna, bennünk van annyi tartás, hanem éppen ellenkezőleg, önként, szabad akaratukból, előre tervezett módon, tehát nem külső nyomásra, vagy a közösség döntésének eredményeként, hanem saját elhatározásuktól lépnek hátra egy rövid, előre meg nem határozott időre.)
A szervezet nem hivatalos nagykövete Demeter Szilárd.
Rogán Cecília és Sarka Kata cége megjelent a Top World News impresszumában.
Lekapcsolják a világszínvonalú fideszes tévét. Íme, 10 csodálatos emlék, amely örökre velünk marad.
Kimaradt a lap kormánypárti médiaalapítványból, áprilisig van pénz.
Beolvadnak a Hír TV-be.