Új idők régi szokásai. A Magyar Nemzetben is ott vannak az újságírás hétköznapi hősei.
Polgár Tünde szerint szabad sajtó nélkül nincs szabad gondolkodás.
A nemzetközi újságíró-szervezet a törvényjavaslat elítélésére kéri az Uniót.
A világ legnépszerőbb Youtube-sztárja engedéllyel mehetett be oda, ahová senki más, most mégis tombolnak miatta.
Szétnyílt a köntös, akcióba lépett az NMHH.
Orbán Viktor már első veresége miatt a sajtót okolta, és sosem hitt a szabad nyilvánosság étoszában. Számára csak barátok vannak és ellenségek – utóbbiak ellen pedig elmegy a falig.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét felháborította az „átláthatósági” törvényjavaslat, arra kértek minden magyar állampolgárt, tiltakozzon a demokráciát alapjaiban veszélyeztető jogszabály ellen.
:(
Íme a kokain, amit Emmanuel Macron dugott gyorsan zsebre, de nem kevésbé durva az a kokainos kanál sem, amit Friedrich Marz kancellár süllyesztett a zsebébe nagy sietve.
Nem várt helyről kapott támogatást a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
Az újságíróból lett DK-s képviselő azt állítja, hogy ő írta meg a válaszokat Gyurcsány helyett egy Magyar Hírlapban megjelent interjúhoz, amiért a politikus pár hónapra rá állással jutalmazta.
Átszámítva 740 millió forinttal száll bele az ország a médium működésébe.
Mindenki megnyugodhat, Dancsó Péter egy év kihagyás után újra ott van a húszfős listán.
Pavel Stantchev 6 év után közös megegyezéssel távozott a cégtől.
Hiába tartja barátinak Kínát Orbán Viktor, az állami tévében meglehetősen kritikus riport jelent meg a magyar gazdaságról.