A miniszter szerint a gyerekek nyelvtanulása azért akadozik, mert nehéz a magyar nyelv. A 90 milliárdos program szervezése közben sehol sem áll.
A hvg.hu szerint kedden fogják bejelenteni, de még nem tudni, tanárként maradhat-e az iskolában.
A fociklub a programtól azt reméli, a következő években az együttműködés megoldást fog biztosítani a back office pótlására.
3 év pereskedés után a bíróság másodfokon is kártérítésre kötelezte az államot, mert a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között származásuk alapján különítettek el roma és nem roma gyerekeket.
Mivel a minisztérium ezt nem volt hajlandó elárulni, a 24 a KSH statisztikáiból gereblyézte össze az adatot.
Sok tanárnak fogalma sincs, mihez kezdjen egy gyerekkel, akinek lelki bajai vannak. Pedig akár haláleseteket is megelőzhetnének.
Pedig jövőre már csak középfokú nyelvvizsgával veszik fel a jelentkezőket a főiskolákra és egyetemekre.
Magyarországon évi 1,4-1,5 milliárd PET-palack kerül forgalomba, és ezeknek csak a töredékét, kb. 7-8 százalékát dolgozzák fel újra.
Az oktatási egyenlőtlenségekről, a sajtószabadságról és a választási rendszerről beszélgetnek a diákokkal.
Az oktatás egyeztetések nélküli átalakítása ellen tiltakoznak.
Sok iskolában gyanúsnak számít, ha egy tanár az emberi jogokról akar beszélni a gyerekeknek. Pláne, ha ez azt jelenti, hogy romákról, melegekről vagy menekültekről tanítja őket. Vannak tanárok, akik az elutasító közeg ellenére is hajlandóak önszorgalomból képezni magukat, és részt venni egy ilyen témájú tréningen. Mi viszi őket erre, és hogyan lehet bevinni ezeket a témákat az iskolába?
Egy diák fellázadt, mert az iskola figyeli és szabályozni akarja, hogy ki hogyan nyilvánít véleményt a Facebookon. Pénteken dacból lájkolt, következő héten már egy másik iskolában kezdett.
Például a tanárhiányról, a nyelvoktatás minőségéről, a diákok túlterhetségéről. De persze nem az állam, hanem a civilek, a Szülői Hang Közösség. Ha van iskolás gyereke és mondandója, most elmondhatja.
Maruzsa Zoltán üzent a diáksztrájkot hirdető tüntetőknek is: a minisztérium nem foglalkozik velük.
✞ ✞ ✞ ✞