oktatás

Magyar Narancs: Az egyetemektől von el pénzt a kormány a járványhelyzet miatt

Az ELTE-n azonnali létszámstopot hirdettek.

Botos Tamás
oktatás

Visszavonta a Klik a felvételi számok utólagos módosítását a szentesi gimnáziumban

Az utólagos felvételi létszámvágással érintett többi iskolából egyelőre nem érkezett ilyen hír.

Neuberger Eszter
oktatás

A csapok folyatását kéri a középiskoláktól a Fővárosi Vízművek

Mint írják, az érettségi vizsgák előtt érdemes pár percig folyatni a vizet, hogy a március 16. óta használatlan vezetékekből kifolyhasson a pangó víz.

Király András
oktatás

Utólag módosította a gimnáziumi felvétel feltételeit a Klik

Április végén tájékoztatták a hódmezővásárhelyi tankerület több iskoláját, hogy mégsem vehetnek fel annyi diákot, amennyit már felvettek, vagyis most kell közölni több diákkal, hogy szeptemberben mégsem kezdhetik meg ott a tanulmányaikat, ahol gondolták.

Király András
oktatás

„Egy szobában többen élnek, pici babától a nagymamáig. Se hely, se lehetőség a tanulásra”

Egy friss kutatás szerint a hátrányos helyzetű gyerekek harmada kiesett az oktatásból. Hiányoznak az eszközök és az internetkapcsolat, és közben a megélhetés gondja is rászakadt a gyerekekre.

Szurovecz Illés
oktatás

Kötelezővé teszi a kormány az önkormányzatoknak óvodai és bölcsődei ügyelet biztosítását

Április 30-tól.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Több fővárosi önkormányzat is nyitva tartja nyárra az óvodákat és bölcsődéket

A II. kerület, a IV. kerület, és a XI. kerület önkormányzata már bejelentette az intézkedést.

Rényi Pál Dániel
oktatás

A Volánbusz arra kéri az érettségizőket, hogy lehetőleg online vegyék meg a jegyüket

A sofőrtől nem lehet.

Szurovecz Illés
oktatás

Maruzsa: Biztonságos lesz az érettségi

Aki nem akar érettségizni, annak nem kell, akár aznap reggel is meggondolhatja magát.

Szurovecz Illés
oktatás

Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete: az érettségi több százezer ember egészségét, életét veszélyezteti

Az érdekképviselet szerint a "Maruzsa Zoltán által meghatározott időpont ellentmond minden eddig bevezetett korlátozó intézkedésnek."

Botos Tamás
oktatás

A Klebelsberg Központ vezetője szerint 30-35 ezer gyereket nem ér el a digitális oktatás

Hajnal Gabriella szerint ez egy nagyon jó arány.

Botos Tamás
oktatás

Ősszel érettségizhetnek azok a diákok, akik májusban visszalépnek a vizsgázástól

A keresztféléves felsőoktatási felvételit is kibővítik, a tervek szerint nem csak mester-, hanem alapképzésekre is lehet majd jelentkezni.

Neuberger Eszter
oktatás

28 nyelvből lehet majd online nyelvvizsgázni

Heteken belül.

Botos Tamás
oktatás

A kormány kitart az érettségi megtartása mellett, mert "a diákok érettségizni akarnak"

A köznevelésért felelős államtitkár nem lát indokot arra, hogy elhalasszák.

Botos Tamás
oktatás

Az Oktatói Hálózat az érettségi lefújását kéri

Megajánlott jegyekkel váltanák ki.

Botos Tamás
oktatás