Nyár elején még sokan biztosra vették, hogy hamarosan a Műegyetem is alapítványi fenntartásba kerül, még ha a rektor nem is támogatta ezt. Mostanra viszont, úgy tűnik, a kormányzati akarat és a pénz is elfogyott, bár ez még változhat a jövőben.
Minden budapesti tankerület igazgatójának megírta ezt a Tanárok a Tanárokért nevű szervezet.
Volt, ahol a pedagógusok fejenként átlagosan 49 forintot kaptak, a három tankerületi vezető meg összesen 13,4 milliót.
Úgy tudják, hogy a helyükre azóta sem vettek fel új tanárokat.
Pedig volt olyan is, aki már ötször vett részt ilyen akcióban.
Horgas Péter szerint a kör, benne egy felkiáltójellel arról szól, hogy össze kell fognunk és figyelnünk kell egymásra, ebben a nagyon félelmetes helyzetben.
Közleményben jelezték, hogy a fejenként egymillió forintos felajánlást inkább juttassák el a Kölcsey Gimnázium alapítványának, illetve a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapjának.
A Révai Miklós Gimnázium egy tanára beszédet tartott, majd a tömeg elénekelte a Mi vagyunk a Grund című dalt.
Csökkentenék az üzemeltetési költségeiket.
A legnagyobb tiltakozás a közoktatás helyzete miatt a fővárosban volt, de Zalaegerszegtől Miskolcig számos városban voltak pénteken nagyobb megmozdulások.
A Hősök teréről vonulnak a tiltakozók a Belügyminisztériumhoz. Közben Miskolcon is tüntetnek.
A törvény szerint akkor szüntethetik be a munkát, ha közben helyettesítés nélkül megtartják a foglalkozásokat.
Nemcsak pedagógusok, de diákok és szülők is kiálltak az oktatás jövőjéért, a tanárokért, az autósok pedig dudálva fejezték ki szolidaritásukat.
A Fillér Utcai Általános Iskola első sztrájkja pontosan megmutatta, miért nem sikerülhet szembeállítani a szülőket a tanárokkal.
Péntek délután és este pedig bekapcsolják a gyülekezési jogi forródrótjukat „arra az esetre, ha valakinek azonnali jogi segítségre lenne szüksége”.