oktatás

Jogellenesen rúgták ki Faur Annát az SZFE-ről

A másodfokú bíróság jogerős döntése szerint az SZFE oktatóját azért érte hátrányos megkülönböztetés és megtorlás, mert kiállt saját magáért és az SZFE közösségéért.

Herczeg Márk
oktatás

Nem bírják a pedagógusok, inkább elmennek a multiba

Két órán keresztül sorolták, mi minden keseríti meg a mindennapjaikat Jáktól Debrecenig.

Szurovecz Illés
oktatás

Az őszi tanévet a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai is polgári engedetlenséggel kezdik

Huszonnégy tanár csatlakozik onnan a budaörsi Illyés gimnázium kezdeményezéséhez.

Kiss Imola
oktatás

Rétvári Bence levezette, hogy akkor lehet nagyobb pedagógus-béremelés, ha kevesebb szankció lesz Oroszország ellen

A fideszes pillangóeffektus.

Czinkóczi Sándor
oktatás

A PDSZ „élő korfával” tüntetett az Emmi épülete előtt a tanárok elöregedése miatt

100 tanár tartott a magasba különböző színű lapokat aszerint, hogy az állományban lévők között az egyes életkori csoportoknak mekkora az arányuk.

Herczeg Márk
oktatás

A kormány EU-s pénzből fizetné ki a tanárokat, de lassan kifut az időből

„Egyértelművé vált, hogy a kormány saját forrásból egyetlenegy fillért sem akar beletenni a pedagógusbérek rendezésébe” – mondta a 444-nek a PSZ alelnöke az új kormány és a szakszervezetek első tárgyalása után. A nyitottság nagyobb, mint korábban, de konkrét megállapodások nincsenek.

Szász Zsófi
oktatás

Egy darab cserepes virágot kapott pedagógusnapra 70 tanár a tankerülettől

A budapesti gimnázium tanárai vándorvirágnak nevezték el az ajándékot, ami mindenkinél egy-egy napot lehet.

Mészáros Juli
oktatás

Megbecsülés: Németh Szilárd Isten áldását küldte a tanároknak

A ködös ígéretek után itt az első konkrét intézkedés oktatásügyben.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Pintér Sándor üzenete a tanároknak: mindent megtesz, hogy "a hivatás megbecsültsége tovább növekedjék"

12 év kormányzás után.

Botos Tamás
oktatás

Parragh László nem gondolja, hogy megsértette a tanárokat

„Van hivatástudat is a világon.”

Mészáros Juli
oktatás

Csák János szerint érdemes idehozni a Fudan Egyetemet

A miniszter jó egészséget kívánt a CEU-nak, de nem akarja visszahozni.

Vég Márton
oktatás

Már a BME-n is vizsgálják a modellváltás lehetőségét

Ha ők is egy alapítványhoz kerülnek, már csak 4 állami fenntartású egyetem marad.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Én választottam a könnyebb utat, mert kiléptem a rendszerből, az választja a nehezebbet, aki marad

Ha 12 év alatt nem akarta meghallani a pedagógusok kéréseit a kormány, akkor miért változna ez meg ezután? - teszi fel a kérdést a közoktatási elhagyó Tóth Viktor, akinek kiállása februárban elindította a polgári engedetlenségi mozgalmat.

Szász Zsófi
oktatás

Olyan stílusban írta meg a tankerület, hogy fejenként ezer forintot adnak a pedagógusnapi bulira, hogy sokan kiborultak

“És ezt is megértük! Méltó ünneplést finanszíroz a tanker! "Ereszd el a hajam!" Lesz ám bulika!”

Szily László
oktatás

Semjén Brüsszelre fogta, miért nem emelik azonnal a pedagógusbéreket

Hiába mutat jól a GDP.

Szurovecz Illés
oktatás