Megbecsülés: Németh Szilárd Isten áldását küldte a tanároknak

oktatás

Bár az oktatásügyet megkapó belügyminiszter csak rendet tudott ígérni a magasabb béreket követelő tanároknak, akitől még a sztrájkolás lehetőségét is elvették. Majd pedagógusnap alkalmából a Belügyminisztérium ködösen csak annyival biztatta őket, hogy mindent elkövetnek, hogy „a hivatás megbecsültsége tovább növekedjék”. Nem tudni, hogy ez pontosan mennyit jelent, de Kövér László nemrég csak minimális emelést emlegetett.

A homályos ígéretek után aztán akadt valaki a Fideszben, aki nem félt a tettek mezejére lépni. Németh Szilárd rezsibiztos magára kapott egy köpenyt, krétát ragadott, majd gyöngybetűkkel írta egy táblára:

„Isten éltesse a magyar pedagógusokat!”

A tanárok keresetének vásárlóereje drasztikusan csökkent, miután az elmúlt hét évben a kormány befagyasztotta és a 2014-es minimálbérhez igazította a pedagógusbéreket. Tavaly rekordot döntött a betöltetlen tanári állások száma, volt olyan beszámoló is, ami szerint 160 ezer forint volt egy tanár alapfizetése az ország egyik legjobb gimnáziumában.

Kapcsolódó cikkek

Pintér a pedagógusbérekről: „Nem ígérek semmit, és azt betartom”

A közoktatást megkapó régi-új belügyminiszer szerint az iskolákban is a rend a lelke mindennek, a polgári engedetlenséget nem tudja elismerni. Ígéreteket nem akart tenni, de azt mondta, mindent megtesz majd az érdekérvényesítés területén.

Szász Zsófi
oktatás

Törvénybe foglalná a kormánypárt a pedagógussztrájkot ellehetetlenítő rendelkezéseket

Februárban a veszélyhelyzetre hivatkozva korlátozták a sztrájkjogot, most elintézik, hogy már veszélyhelyzet se kelljen hozzá.

Szász Zsófi
oktatás

Pintér Sándor üzenete a tanároknak: mindent megtesz, hogy "a hivatás megbecsültsége tovább növekedjék"

12 év kormányzás után.

Botos Tamás
oktatás

Kövér László szerint „a megfelelő, minimális mértékben” kell emelni a tanárok bérét

Hogy újra vonzó legyen a pálya.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Rezsibiztosként tért vissza Németh Szilárd

Találtak neki egy feladatot, amivel továbbra is államtitkári fizetést kaphat. Már rá is jött, mi a rezsire leselkedő legnagyobb veszély: a baloldal.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

KSH: Rekordot döntött a betöltetlen tanári állások száma

Majdnem 40 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.

Kiss Imola
oktatás

160 ezer forint egy tanár alapfizetése az ország egyik legjobb gimnáziumában

Az Eötvös József Gimnázium tanára, Varga Sára sokáig kínosnak érezte, hogy a fizetéséről beszéljen. Azt írja, sok kezdő kollégája már a pályaelhagyást fontolgatja.

Pásztor Tamara
oktatás