POLITIKA

Simicskáék: A TV2 nem Vajnáé, mert már a miénk

A Megapolis Media Zrt. ki is rúgta azokat, akik el akarták adni a TV2-t.

Herczeg Márk
Média

A Hagyó-per ügyésze 7 órán át olvasta fel perbeszédének első negyedét

Homonnai János elmondta, hogy még nem látott olyan „köztörvényes bűncselekménnyel vádolt politikust”, aki ne politikai támadást vélt volna az ellene folyó büntetőeljárás mögött.

Herczeg Márk
POLITIKA

Száguldunk egy mély szakadék felé, de legalább már nem is lehet kilátni a kocsiból

92 drogüggyel foglalkozó szakember írta össze, hogy mi folyik ma Magyarországon kábítószerügyben. Egykedvűen mondták el, hogy mekkora a baj.

erdelyip
politika

Átadási rekordott döntött a kormány: vakok tartották Balog Zoltánnak a nemzetiszínű szalagot

De legalább nem gyerekek.

Herczeg Márk
POLITIKA

Botrány lett abból, hogy a Jobbik Szlovákiában nyitott irodát

Dunaszerdahelyen nyitott irodát szerdán Szávay István. Fico és a parlament elnöke is kiakadt.

Horváth Bence
POLITIKA

Tényleg Dirk Gerkens jöhet az Andy Vajna által lenyelt TV2 élére

Az RTL Klub egykori vezérigazgatója a Figyelő információi szerint gyakorlatilag biztos, hogy a tévénél folytatja.

Horváth Bence
politika

Vajna ma megveszi a TV2-t, de nem teljesen boldog

A buli sokkal többe fáj, mint arra számítani lehetett, és nagy kérdés, kik vezetik majd a tévét.

Rényi Pál Dániel
Média

Az MTI szerint Tiborcz István nem közszereplő

Erre hivatkozva nem közölték az MSZP közleményét.

Botos Tamás
POLITIKA

ENSZ főbiztos: Úgy beszélnek most a politikusok a menekültekről, mint 1938-ban a zsidókról

Al Hussein szerint érdemes beleolvasni az eviáni konferencia leiratába, akkor beszéltek úgy a menekültekről, mint most.

Botos Tamás
POLITIKA

Simicskó István újabb posztot kapott

Túlterhelik a honvédelmi minisztert.

Botos Tamás
politika

Hivatalos: felfüggesztette az EP Kovács Béla mentelmi jogát

2014 májusában derült ki, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint kém a jobbikos politikus.

Botos Tamás
politika

Mészáros Lőrinc cége 137 millióért újítja fel a bicskei uszodát

A bicskei képviselőtestület még akkor is ezen dolgozott, amikor épp a vasútállomáson vesztegelt a menekültekkel teli vonat.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán az Osztrák Néppárt miatt nem találkozott Strachéval

A kormányfő tervezte meglátogatni az osztrák szélsőjobboldal vezérét, de a konzervatívok szóltak neki, hogy nem kéne.

Rényi Pál Dániel
politika

Kovács László nem zárkózik el az MSZP elvezetgetésétől

Ha felkérik a szerepvállalásra, vállalja, de természetesen nem a pozíció; csakis "az ügy" érdekében.

Rényi Pál Dániel
politika

Boldog a Fidesz, hogy az EP felfüggeszti Kovács Béla mentelmi jogát

Végre egy EP-kezdeményezés, amit őszintén tud támogatni a kormánypárt.

Rényi Pál Dániel
politika