A Hír TV kérdezte a miértekről Mészáros Lőrinc reneszánsz embert is, de nem kaptak választ.
A lemondott kongresszus helyett szűk körben egyeztetnek a vs.hu információi szerint.
A Jobbik szerint ha a Fidesz összeállna velük bevándorlásügyben, az ország példát mutathatna egész Európának.
Vona Gábor sietett közölni, hogy ők már hónapok óta ettől tartottak. Pedig maga is elismeri, hogy még keveset tudunk a történtek hátteréről. A többi párt visszafogott maradt, részvétet nyilvánított és összefogást sürgetett.
Fel kell lépni a kvótabűnözés ellen.
A bizottság annak a szocialistákat beelőző nőnek a kérdését hitelesítette, akinek egyébként vasárnap nyitva tartó boltja van.
A kormányközeli kutatócég már nem csak mér, de más kutatásokat is szívesen megmagyaráz.
Igen, jól olvasták.
A lényeg természetesen marad. Vasárnap nagy buli lesz a Millenárison.
Ezúttal csak olyan 40 milliós kár érné az üzlettel az önkormányzatot, végsősoron volt már rosszabb is.
Orbán Viktor szegényügyi tanácsadója szerint a gyerek, aki ma éhezik Magyarországon, az csak szüleinek köszönheti.
Lelövöm a poént: egyik sem, mert képtelenség dönteni közöttük. De azért itt a mi hat kedvencünk.
Más országok szerint pedig van, ők szervezik a utaztatást.