POLITIKA

Szijjártó: A magyar kormánynak nincs semmi dolga Orbán Ráhelék bahreini útjával kapcsolatban

Lázár János is ezt mondta.

Herczeg Márk
POLITIKA

A plakátkampányra fordított összeg 10 százalékából már sokat lehetne tenni a gyermekvédelemért

A 18 éves Horváth Leon előbb pert nyert a gyámügy ellen, majd a héten már a minisztériumban tárgyalt. A saját ügyét lezárta, most az egész rendszerért tenne valamit.

Horváth Bence
politika

A belügy elismeri, hogy "valami történt", de nem indul bizottsági vizsgálat az újságíró elleni titkosszolgálati akció miatt

Zárt ülésen tárgyalta a nemzetbiztonsági bizottság az esetet, amiről a 444 írt. A BM soha nem látott előadással készült, és továbbra is tartják, minden törvényesen zajlott.

plankog
politika

A kormány Bayer cigányozásáról: egyes megfogalmazásai közéleti vitákat váltottak ki

Harangozó Tamás MSZP-s képviselő szerette volna megnézni a Bayer kitüntetéséről szóló kormányzati előterjesztést.

erdelyip
POLITIKA

Váratlan párhuzamok a II. világháborús zsidóüldözés és a római parti mobilgát között

A holokauszt áldozataival hasonlítja össze magát a római-parti ingatlantulajdonok egy része. Azt írják, halálos áldozatok is vannak.

erdelyip
Budapest

A kormány még mindig nem tudja, hogyan kerülnek a halak az éttermekbe

Lázár szerint feketén, de más lehetőségük a horgászoknak sem nagyon maradt.

Czinkóczi Sándor
politika

Tízfős államtitkárság foglalkozik majd a keresztényüldözésekkel az Emmiben

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

MSZP: A Fidesz titokban bevándorlók betelepítésére készül

Nehéz, egyre nehezebb követni, mit akar kezdeni a szocialista párt a közelgő népszavazással.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Csak akkor oldja fel a kormány a Seuso-kincsek 30 éves titkosítását, ha minden részét megszerezték

Amíg zajlanak a tárgyalások a második részről, addig nem lehet megtudni, kinek a segítségével szerezték meg, kikkel tárgyaltak, mennyit fizettek az első részért.‌

Czinkóczi Sándor
politika

Rogán Antalra feltelepítették a népszavazási programot, és úgy fut rajta, mint az istennyila

A fideszes szuperszámítógép nem ismeri a kék halált, viszont fejből, pislogás nélkül fújja a népszavazásos kék füzetet. Aki végighallgatta, az megismerkedhetett a nőfaló szírrel és a korrumpálhatatlan Zrínyi Miklóssal.

Ács Dániel
politika

Első fokon Simicska nyerte az oszlopháborút a Főváros ellen

Egyelőre helyükön maradhatnak a télen megtépázott fővárosi hirdetőoszlopok.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Köszönjük, Európa, hogy adtál félmilliárdot egy totálisan sík, alföldi bobpályára. Kár, hogy be van zárva

Tavaly novemberben pár napra megnyitották, aztán gyorsan bezárták, és azóta sem használható a berettyóújfalui világ csodája. Minderre 499 millió forint uniós forrás jutott.

Haszán Zoltán
POLITIKA

30 évre titkosította a kormány, hogyan költött 4,5 milliárdot a Seuso-kincsekre

Pedig Orbán Viktor szerint ez Magyarország családi ezüstje. A Magyar Nemzet annyit akart megtudni, mennyi ment a 15 millió euróból ügyvédekre.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Egy romániai magyar újságíró lemondana a magyar állampolgárságáról a kvótareferendum miatt

Kiborult a kormány gyűlöletkampányától, a Facebookon üzent Orbán Viktornak.

Király András
POLITIKA

Hack Péter NEM-mel szavaz a kvótanépszavazáson

Az egykori SZDSZ-es politikus stílszerűen a Magyar Időknek adott interjújában beszélt döntéséről.

Rényi Pál Dániel
politika