Idén száz éve, hogy Magyarország elismeri az iszlám vallást. Ideje tisztázni néhány részletkérdést.
Egy kormányzati honlap szerint több mint 900 olyan no-go zóna van jelenleg Európában, ahol a bevándorlók átvették az uralmat. Elkértük a forrásaikat, aztán az érintett országok nagykövetségeivel együtt lepődtünk meg.
Vasárnap délután adta be a kérelmet az adatvédelmi hatósághoz, másnap már rajta volt a pecsét a papíron. Az MSZP-sek ugyanerre heteig vártak.
A fideszes képviselő cégei úgy termeltek neki 55 millió forintot, hogy látszólag közben nem is működtek.
Korábban ők is rengeteg hibát találtak annál a programnál, ahol most Brüsszel 37,5 milliárd forintnyi kifizetést fagyasztott be.
Ekkorra ígéri a döntést az Alkotmánybíróság a Jegybank és a Posta ügyeit titkosítani akaró törvényekről.
A magyar kormány betiltaná a telefonokra telepíthető, titkosító appokat. A szakértő szerint az ilyen megoldásokkal azok járnak rosszul, akik betartják a törvényeket.
Ha itthon is megkezdődnek a perek, az államnak 100 milliárdos kártérítést kell fizetnie a vállalkozóknak, akiket három nap alatt tiltottak el a nyerőgépek üzemeltetésétől.
A főpolgármester azt ígérte a szervezőknek, hogy amíg ő van hivatalban, ez így is marad.
Varga Mihály a foglalkoztatás növelését, stabilitást és az államadósság csökkentését ígéri, kár, hogy hamarosan ezen bármikor át lehet lépni.
Mert szerinte az olimpiát igazából azok is akarják, akik nem akarják. Ezért a bölcsességért saját bevallása szerint nem kapott pénzt.
Legalábbis Gulyás Gergely arról beszélt, hogy "tilthatóvá tennének olyan kommunikációs eszközöket, amelyeknél a hatóság nem tud élni az engedélyezett adatmegismerés jogával". Na, a modern okostelefonok mind ilyenek.
Az az a majorság, ahol a miniszterelnök kutyája lakik, és ahol a neje autóját is láttuk már. A Juhász Péter szervezte tüntetésen arra kiváncsiak, hogy mibű.
Ha a Hatvant Boldoggal összekötő bicikliútra tippelt, akkor nyert.