Puch László tulajdonos és az MSZP vezetése is kiállt a korábban távozni látszó Németh Péter maradása mellett.
Két éve tart a per, elutasították Rogán keresetét.
Csak az időzítés nem tetszik a vízilabdázók szövetségi kapitányának.
A Versenyhivatal még dönthet máshogy.
David J. Kostelancik ezidáig követtanácsosi rangú helyettes misszióvezető volt, Colleen Bell távozásával lett ügyvivő. Magyarországi kinevezése előtt az amerikai törvényhozás Helsinki Bizottságának volt a tanácsadója.
Beválasztották a Budapesti Értéktőzsde felügyelőbizottságába.
Szijjártó szerint eddig az amerikai befolyás gyakorlatilag gúzsba kötötte a magyar kormányt. Szegények! Látszik is, hogy alig tudtak csinálni valamit :(
Az esztergomi Béke Angyala emlékmű avatásán katonai díszőrség mellett Völner Pál államtitkár is beszédet mondott. Az orosz külügyminiszter szép szavakkal köszönte meg.
Annyiban igaza van, hogy nem ma fogják elfogadni az erről szóló, már 2 éve eltervezett törvényt.
Méghozzá a TASZ szerint megdöbbentő és ijesztő indoklással. A bíróság szerint jobban tette volna, ha inkább kommentel.
Az eddigi polgármester felesége lett a falu első embere, független kihívóját 7 szavazattal múlta felül.
138 ezer kell 30 nap alatt, 35 ezer lett 3,5 nap alatt.
Terjed egy üzenet, hogy hamis adatokkal trollkodnák szét a Momentum Mozgalom akcióját. Ha esetleg igaz is, ki lehet védeni.
Az ember, akit Orbán legyőzött, de később maga is egy kicsit Torgyánná vált. A Független Kisgazdapárt volt elnöke az Antall-kormányból kilépett, az Orbán-kormányban lemondott. A 90-es évek egyik legmeghatározóbb, legbotrányosabb és legszórakoztatóbb politikusa 84 évet élt.