Aggódnak amiatt, hogy romák, muszlimok, migránsok és menekültek elleni gyűlöletbeszéd hatja át a politikai vitákat a médiában, az interneten és többek közt a kormány által pénzelt kampányokban is.
A Felcsút edzője mindig a sportot támogatja.
Most végre egy generáció a jövőért tesz - rappeli noÁr a a diáktüntetők új indulójában.
Mindenki annyit tesz hozzá ehhez az országhoz, amennyit tud.
Az LMP miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy Orbán már végképp lezárná a demokrácia és a jogállam korszakát idehaza, és az EU kiveti magából azokat a politikusokat, akik nem tudnak viselkedni, késsel-villával enni.
Arra ugyanis nem lát esélyt, hogy a Fidesz bárkivel koalícióra lépjen.
Kátyús az út Martfű és Törökszentmiklós között. Boldog ezért elsősorban a Magyar Közutat okolja, de haragjából jutott Kengyel 93 százalékos szavazataránnyal megválasztott fideszes polgármesterének is.
A DK-s Oláh Lajost ráadásul egy olyan szórólapon is szapulják, ami pont olyan, mint az egyik oldal a Körúti Korzóban, amit nem a Fidesz ad ki, mégis csak Bajkai Istvánt tolja, és a migránsok ellen hergel.
Annyi pénzük van, hogy folyamatosan igazolják a világsztárokat, de csak hatodikak a magyar bajnokságban.
"Orbán nem Magyarországot, csak a zsákmányt védi" - áll az óriási molinón, amit a híd pesti pillérére feszítettek ki.
Szél Bernadett érti a feszültséget, és azt, hogy magas az elvárás az ellenzékkel szemben. A más taktikát választó, legfőbb jelöltjét önként visszaléptető Momentum viszont kapja a szeretetet.
Szerda este a Jobbikon kívül mindegyik ellenzéki párt listavezetője leült egymással vitatkozni arról, mit tennének, ha legyőznék a Fideszt.
Nem egyértelmű, hogy ez most kormányplakát vagy kampányplakát.
Az MSZP-P, a DK, az LMP, az Együtt és Momentum politikusai vitáznak egymással.