Az is mindegy, hogy a vélt szabálytalanságok érdemben befolyásolhatták-e az eredményt, mert "nincs kis csalás vagy nagy csalás".
A Képszerkesztőség szombat esti képeiből válogattunk.
De egy bukolikus novellában megírta, hogy most már tagadni sincs kedve az egészet, mert mindenki azt gondol, amit csak akar. Ő például azt, hogy a "széldettik és hadházyk" előretörése ellenére vannak még jó emberek a pártban, még ha Schiffer távozása miatt háttérbe is húzódtak.
Ki volt ott, és ki tűnt el 2010 óta Orbán mellől?
A Békemenetet bezzeg a magyar adófizetők pénzéből szervezhette a Civil Összefogás!
Végül csak 42 listás mandátumot szerzett a kormánypárt, pedig a hét közepén már 43 mandátumuk is volt, és azóta összeszámoltak még 75 ezer határon túli szavazatot.
Az utolsó bizonytalan kerület végeredménye is megvan. Fideszes kétharmad.
Megszámoltak mindent vasárnap éjjel egyre.
127 szavazattal.
A fideszes Csizi Pétert nyomta le ezer szavazattal a Baranya megyei 1. számú körzetben.
Zsoldosok egymás hegyén-hátán.
Több mint százan tüntettek a magyar nagykövetség előtt.