POLITIKA

Itt nézheti élőben a Kossuth téri tüntetést

Kis csúszással, de elkezdődött.

Boros Juli
POLITIKA

Folyamatosan érkeznek a Kossuth térre, ezért csúszik a tüntetés

Rendőrök törtek utat a villamosnak, több ezren már ott vannak.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kína gratulál Orbán Viktornak: „összehoznak a közös ideálok”

A kommunista diktatúra miniszterelnöke szerint egyre mélyül a népeink közti barátság.

Urfi Péter
politika

Lázár János szomorú zenére szedi a cókmókját, és közben elmond egy rejtélyes üzenetet

Búcsúvideójában Kossuth mondatára utal: „Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának!”

Urfi Péter
politika

Tavaly ÖRÖKRE kitiltották a parlamentből, mától ő az Országgyűlés jegyzője

Még Orbán is igennel szavazott Tordai Bence megválasztására.

Urfi Péter
politika

A Kutyapártnak is vissza kell fizetnie a kampánytámogatást, gyűjtést indítanak

A sikertelen jelölteket persze kivégzik, de a pénzre ettől még szükségük van.

Urfi Péter
politika

Három gondolat, amit Áder János előtt államfő még soha nem fogalmazott meg a Parlamentben

Haszán Zoltán
POLITIKA

A parlament kijáratainál hazaárulóznak a tüntetők

A rendőrök igyekeztek folyosót nyitni a távozóknak.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Hadházy Ákos kivételével minden képviselő letette az esküt

Orbán Viktor belebillegett, miközben felesküdött rá, hogy betartja és betartatja az Alaptörvényt.

Kulcsár Rebeka
POLITIKA

Pharaon barátja is ott volt az országgyűlés alakuló ülésén

A terrorátvilágításon megbukott Zaid Naffa nélkül nem igazi Fideszbuli a Fideszbuli.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége vezetője szerint kritikájuk nem támadás, hanem segítségnyújtás volt a kormány felé

A strómanok gazdagodásáról és a közmédia agressziójáról is beszélő vitaanyagot Makláry Ákos szerint a Fideszben nem értelmezhették hátbatámadásként.

Horváth Bence
POLITIKA

Orbán Viktorral szelfiztek a kormánypárti képviselőasszonyok

Haszán Zoltán
POLITIKA

Nagyon furcsa körülmények között kötött szerződést 189 milliós hitelre az új fejlesztési miniszter fia egy takarékszövetkezettel, melynek működését épp Bártfai-Mager Andrea felügyelte

Sűrűsödnek a kérdőjelek a leendő miniszter lakására bejelentett, százmilliós kárt okozó cégbirodalom körül is.

Horváth Bence
POLITIKA

Elmaradt a Jobbik kordonbontása, hiszen kordon helyett rendőrsorfal áll a Parlament körül

A párt szerint ez az első sikerük az új ciklusban.

Horváth Bence
POLITIKA

Tüntetőktől körülölelt parlamentben alakult meg az új országgyűlés

Patyi András és Pállfy Ilona már megtartotta a beszámolóját, közben a rendőrök hirtelen visszaengedték a tüntetőket a Kossuth térre.

Sarkadi Zsolt
politika