Jó étvágyat és magyar Magyarországot!
A Fideszben korábban harcos antikommunista hírében álló politikusok közül az egyik meg sem szólalt, a másik pedig azt mondta, válaszolt már a kérdésre, de nem.
„Úgy tűnik teljes az egyetértés a magyar politikai elit körében abban, hogy mindenféle következmények nélkül rekeszthetik ki és bélyegezhetik meg a cigányságot a szavazatszerzés és a hatalom megtartása érdekében” – írják.
Összesen 500 ezer forintot nyert Bayer becsületsértése és a fideszes média hazugságai miatt.
A Nemzeti Választási Bizottság jogsértőnek találta a miniszterelnök videóját, amiben a szülők megkérdezése nélkül mutogattak óvodásokat.
Boldog István megelőzte Boldog Istvánt.
Az RTL Klub szervezi, meghívták a kormányfőt is, aki nemet mondott.
Már az "Elios, Lázár úr! " beköszönésnél érezni, hogy itt valami nagy dolog készül.
Egy titokban készült hangfelvételt tett közzé Facebookon az Együtt elnöke.
A legesélyesebb ellenzéki Kész Zoltán magára haragította riválisait, de még így is van esélye legyőzni Navracsics Tibor jelöltjét.
A látványtervek országa.
Megint bojkottálta a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottságot.
„Trump elnök nagyon jó csóka”.