POLITIKA

A kormány 26,4 milliárdot csoportosít át szemétkáosz kezelésére

Nyugi, a plakátokra marad pénz.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az igazságügyi miniszter lenne az új különbíróságok igazi főnöke

A nyilvánosságra került tervezett szerint Trócsányi László szinte minden fontos kérdésbe beleszólhatna.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Novembertől űrkutatási biztosa is lesz a kormánynak

Ferencz Orsolya egyben fideszes képviselő is a VIII. kerületben.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Fidesz 18. alkalommal szavazta le az ügynökakták nyilvánosságra hozását

Hagyomány.

Czinkóczi Sándor
politika

Civil szervezet jelöltjeként indul az időközi választáson a 16. kerület közterület-felügyelője

Schaffer Viktor szervezete májusban alakult, az önkormányzat és a kormánymédia látványosan támogatja őket.

Boros Juli
politika

Lázár János bebeefelte Orbánt

Olyan forró szöveget küldött, hogy azóta is lángol Hódmezővásárhely.

Botos Tamás
POLITIKA

Tarlós István arra kéri Orbán Viktort, hogy ne nyírják ki teljesen a kulturális TAO-támogatásokat

A főpolgármester szerint ezzel a lépéssel a budapesti színházak működése is veszélybe kerülhetne.

Horváth Bence
politika

Orbán: Európa nyugati fele ma a saját múltjával és keresztény gyökereivel vív kultúrharcot

Bezzeg nálunk: „mi nem úgy tekintünk a nemzetre, a hitre és a családra, mint itt ragadt őskövület”.

Botos Tamás
POLITIKA

A fideszes többség simán leszavazta, hogy az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról döntsön az Országgyűlés

Egyértelmű kérdésre egyértelmű válasz.

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán egy cseh magánrepülővel mehetett a Vidi thesszaloniki meccsére

Titkolják, hogy hogyan került a PAOK stadionjának VIP páholyába a magyar miniszterelnök.

Botos Tamás
POLITIKA

Közel hétezer embert rúgnak ki a kormányzatból

A legtöbben az Innovációs és Technológiai és a Belügyminisztériumból távoznak.

Botos Tamás
politika

Orbán szerint "majd ha eljön az ideje," akkor aláírják a megállapodást a CEU-val

Az indianai Notre Dame Egyetemmel aláírt szerződést éppen ma szentesíti az Országgyűlés.

Botos Tamás
POLITIKA

Óriásplakátokkal, tévéreklámokkal indul jövő héten az újabb nemzeti konzultáció

Bele kell húzni: az elmúlt négy hónapban csak 18,7 milliárd ment kormányzati kommunikációra.

Botos Tamás
politika

Balog Zoltánt most már zavarja, ha a politikusok mondják meg, mi a kereszténység

Az exminiszter szerint gőgösen hangzik, ha valaki azt mondja, majd ő megvédi a keresztény Európát.

Urfi Péter
POLITIKA

Gyurcsány úgy emlékszik, hogy ha annak idején Merkel nem rázza le csúnyán, akkor talán le sem mond

Merkel visszavonulásának hírére felszínre törtek a régi emlékek.

Urfi Péter
politika