Ne essünk adósságcsapdába! - figyelmeztetnek a Szabadság térről.
Minden politikai hirdetés adatait visszamenőleg meg lehet nézni a közösségi oldalon.
Az egykori NAV-elnök Tállai András csapata, a Mezőkövesd Zsóry még a Puskás Akadémiánál is sokkal több felajánlást kapott.
Szeged meghódítása a Fidesz egyik fő projektje az őszi önkormányzati választáson, de addig civakodott egymással a párt két nagyembere, hogy egyelőre kihívója sincs Botka Lászlónak.
Miért nem rögtön nemzeti konzultációt?
Nem átvitt értelemben, hanem szó szerint azzal, hogy riszálta magát. A patkányozás után itt az ellenzék gyűrűsfarkúmaki-botránya!
Igaz, az alpolgármester „elfelejtett” szólni, hogy ne óvodákban lobogtassák az íveket.
Természetesen Mészáros Lőrinc is gazdagszik belőle, úgyhogy érthető, hogy ezt mondja.
A kormány szerint a diákok és a tanárok nem maguktól tiltakoznak a nyelvvizsgatörvény ellen, hanem csak felhasználják őket a kampányban.
De bírságot nem szabtak ki, tekintettel a „szándékosság hiányára”.
Az Átlátszó azt írja, Dunaújvárosban régóta pletykálnak Fidesz–MSZP-együttműködésről.
750 000 000 000 forint.
Mert EP-képviselőjelöltként mentelmi jog illeti meg.
Patkányhelyzet persze ettől még van – mondta.