Megállapodtak az MSZP-vel, a DK-val, a Párbeszéddel és a Momentummal.
Játék! Küldjetek olyan idézetet a hét terméséből, ami erősebb annál, hogy "„Hirtelen majdnem 10 millió programolvasó országává váltunk. Nem baj, ha ekkora az igény, akkor lesz.”
Az Antall-kormány külügyminisztere szerint mindenkit személyes felelősség terhel, aki asszisztált Orbán irányváltásához.
A Hatvannégy Vármegye szerint ezzel a Fidesz behódolt a Soros-ügynököknek.
Egyelőre nem árulják el, hogy kiket.
A nemrég visszavonult focista megalapozatlan híreket emleget, de nagyon érdekesen fogalmaz.
Elegáns.
A parlament elé került javaslat még azokat a pontokat sem veszi figyelembe, amiről korábban megegyeztek a minisztériummal.
Több nemzetközi szervezet is élesen kritizálja a magyar hatóságok embertelenségét. A független képviselő most betiltaná az éheztetését azoknak a bezárt embereknek, akiket azért büntetnek, mert segítséget kértek Magyarországtól.
A Klubrádió volt műsorvezetője mögé a Jobbik kivételével az összes párt beállt.
Boldog István nem akarja, hogy Budapest utcáin félmeztelen embereket lássanak a gyermekek.
A miniszterelnök szerint a magyar vendégszerető nép, ezért rázott meg mindenkit a dél-koreai turisták tragédiája.
Pedig a miniszterelnök is cameózott benne.
Vannak pillanatok, amikor igent kell mondani - írta Klausmann Viktor.
Ha azt hitted, a volt felcsúti polgármester mindig csak az üzletre gondol, és nem is élvezi az ÉLETET, nagyot tévedsz. „Eladó a menyasszony!” – jelentette be a pokolba tartó dollármilliárdos.