Azt hitted jó magyar vagy? Gondold újra.
A volt miniszter korábban arról beszélt, hogy szétlopják az állami agrárcégeket, aztán meg arról, hogy rögtön nyereségessé teszi a rábízott vállalkozást.
A fideszes országgyűlési képviselő csak arról felejtett beszámolni, hogy szalagvágást az unió fizette.
Figyelmeztetnek a szakemberek, hogy nem jó.
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint októberben "a budapestiek visszavehetik városukat a fideszes oligarchiáktól."
Korábban cáfolta az EMMI, hogy a szélsőjobbos irodalmár írja az új tananyagot.
Ellenőrök jelentek meg, mert a Polgármesteri Hivatal visszavonta az engedélyüket, az erről szóló határozatot eddig nem kapták kézhez, azóta sem tudják, mi áll a bezáratás mögött.
Lenullázódott a kétharmados kormánypárti többség.
Betegség miatt nem vállalja újra a polgármesterséget.
A kormány célja, hogy “a gazdasági migránsok ne terjesszenek elő menedékjog iránti kérelmet kizárólag a jobb élet reményében”.
Pártja nagyon megerősödött, ezt szeretné gyorsan új parlamenti helyekre váltani.
A világ legismertebb tudományos magazinjának szerkesztőségi állásfoglalása arról szól, hogy a tudósoknak együtt kell kiállniuk az igazukért.
Szolgáljuk mi a diktatúrát, de az arcunkat azért nem adnánk hozzá.
Pénzmosással vádolják a korrupcióellenes szervezetét.
Erről a közmédia is beszámolt.