A hozzá legközelebb állók meggazdagodásáról is kérdeztük a miniszterelnököt a kormányinfón, de mint tudjuk, üzleti ügyekkel nem foglalkozik.
A Párbeszéd főpolgármester-jelöltje valamiért a rendkívül ritka miniszterelnöki sajtótájékoztató időpontjában próbált sajtót tájékoztatni.
Orbán Viktor kiáll a sajtó elé, és kérdezni is lehet tőle. Ott vagyunk a helyszínen.
Hol van már Lázár János visszafogottsága! Orbán Viktor óóó-zva hirdette meg, hogy ma kiáll a sajtó elé a kormányinfón.
Ugyanis ők sem tudják. Vagy legalábbis ezt állítják.
Hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoznak. Fekete-Győr a dobást elismerte, de azt mondja, veszélytelen eszközt használt, miután a rendőrök felszólítás nélkül fújták a könnygázt.
Mirkóczki Ádám most azt mondja, hogy ha tavasszal legalább néhány körzetben visszalépnek, ma nincs kétharmada a Fidesznek.
Azoknak a cégeknek a nevét szeretnék összegyűjteni, ahol alkalmazzák a rabszolga-törvényt.
Erről az Év Embere, Szijjártó Péter beszélt.
A fideszes lapok rendszeresen futtatják a Vadhajtások.hu újságírójaként a folyamatosan balhézó Bede Zsolt ex-fociultrát, Bayer Zsolt pedig azt mondta: „imádom a palit”, „ez a helyes út, tehát ezt kell csinálni”.
Az, hogy a gyűlésen szórólapozás és aláírásgyűjtés is történik, még nem változtat a célon, a közös véleménynyilvánításon.
Pintér Sándor véleményére lettek volna leginkább kíváncsiak.
A Médianéző Kft. elemzője szerint az ellenzéki pártok 2010 óta nem tudtak karakteres vezetőt kiállítani, közösséget maguk köré szervezni, ezért a külföldi, főleg bevándorláspárti szövetségeseikre hagyatkoznak.
És nem úgy néz ki, hogy a kivándorlás megállt volna.
Nem kellett sokáig várni a válaszra azután, hogy már Budapesten is megjelent a hóba taposott felirat.