Nem kizárt, hogy nem az éj leple alatt állítják fel.
Nem strómanja, nem strómanja senkinek sem.
Elolvasták a pályázatát, tetszett.
Lánczi Tamás és Tordai Bence hosszan, gyűlölettől sistergő szemekkel néztek egymást. Ez az egy perc néma csönd volt a tegnapi gyötrelmes vita legőszintébb mozzanata.
Illetve mindenki másét is. A bíróság szerint az MTI, ami bizonyos közlemények közlését meg is szokta tagadni, felelős az OS-ben közzétett közlemények tartalmáért, helyreigazításra kötelezhető.
A Világgazdaság úgy tudja, hogy bár a versenynaptárba már bekerült a budapesti verseny, csak februárban kezdődnek az egyeztetések a részletekről.
Kádár és Rákosi egykori nyaralóját az Appeninn Holding szerezte meg.
Papp Dánieltől szerették volna megkérdezni, miért nem adják le az Európai Ügyészségről szóló közszolgálati közleményt.
A Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, Dobos Menyhért szerint Hadházy politikai kérdésben kíván hatást gyakorolni, közleménye pedig személyiségi jogot is sért.
A leváltott államtitkár a Duna alacsony vízállása miatt új vizsgálatokat is akart, de ellenállásba ütközött.
A felszólalóknak elég hangosan kell majd beszélniük.
A Nemzeti Népegészségügy Központ szerint például Miskolcon is kifogásolt a levegő minősége. Kriza Ákos, a város polgármestere ma mégis feloldotta a szmogriadót.
A csapat azért került nehéz helyzetbe, mert a 7,5 milliárdos adósságot ledolgozó város nem támogatta tovább a működését.
Mert így legalább nem tudják lenyomni a munkabéreket.
Szerinte igaza van Gulyás Gergelynek, amikor eltávolítása kapcsán méltánytalanságot emlegetett.