POLITIKA

A Birodalom lett az új Soros Orbán ünnepi beszédében

Nem sorosozott, nem brüsszelezett, hanem egy birodalom fenyegetésétől óvott ezúttal. Sok éve nem mondott ennyire elvont, általánosító beszédet. Ez a szöveg leginkább a Nyugatnak, és nem a hazai közvéleménynek szólt.

Magyari Péter
POLITIKA

Velencei Bizottság: Nincsenek hatékony fékek és ellensúlyok a közigazgatási bíróságokról szóló magyar szabályozásban

Pedig ha felállnak a közigazgatási bíróságok, akkor rendkívül kiterjedt hatáskörök koncentrálódnak majd kevés érintett kezében - mondják.

Albert Ákos
POLITIKA

Már 2011-ben is kihagytak kellemetlen részeket egy Petőfi-versből az állami megemlékezésen

Akkor a Múzeum kertben nem hangoztak el a sajtószabadságért aggódó sorok.

Horváth Bence
POLITIKA

Széchenyi-idézettel üzent Orbánnak a Momentum a Nemzeti Múzeummal szemközi ház ablakából

„Az ország java nem egyesek s nehány magányosak hasznán, hanem az egész virágzásán alapulhat.”

Horváth Bence
POLITIKA

Tordai Bence megkérdezte volna Áder Jánost és Kövér Lászlót, mit gondolnak 1848 jelszaváról

„Egészen elképesztő” – jegyezte meg Áder János.

Horváth Bence
POLITIKA

A Felcsút és más focicsapatok üres buszai parkolnak a Rákóczi út buszsávjában

Feltehetően Orbán Viktor beszédére érkezhetett így a hallgatóság egy része.

Horváth Bence
POLITIKA

Kisebb lökdösődés volt két férfi és az állami rendezvényt biztosító Valton emberei között

Az Orbán-beszéd helyszínén méltatlankodott a két férfi, a biztonsági őrök végül kivezették őket.

Horváth Bence
politika

Propaganda helyett valós híreket - fújták fel Orbánnak a Múzeum körút járdájára

A miniszterelnök pénteken mond beszédet a Múzeumnál, a Momentum üzent neki.

Albert Ákos
POLITIKA

Lengyel zászlóerdő várja Orbán Viktort a Múzeum körúton

A CÖF meghívására idén is 600 lengyel vendég érkezhetett az állami ünnepségre.

Horváth Bence
politika

A kormány 20,9 milliárdot szán a Dubaji Világkiállításra

Úgy néz ki, hogy erre már nem a jól bevált Sámándobbal nevezünk.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Leváltották az állami kukaholding vezetését

Az állami cég több milliárdos veszteséget hozott össze.

Czinkóczi Sándor
politika

Továbbra is vannak aggályai az amerikai külügynek az emberi jogok magyarországi helyzete miatt

Éves országjelentésükben a választási rendszerrel, a bíróságok függetlenségével, a romákkal szembeni diszkriminációval, a civilek munkájának ellehetetlenítésével és a menekültekkel szembeni embertelen bánásmóddal kapcsolatban is jelezték, hogy bajok vannak.

Király András
POLITIKA

Manfred Weber szerint Orbán bocsánatkérése még nem oldja meg a Fidesz néppárti tagságának kérdését

A Brüsszel-ellenes kampánnyal és a CEU-val is kellene kezdeni valamit.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Hiába van tanítási szünet pénteken, Körmenden kötelezően kirendelték az iskolásokat, hogy meghallgassák a fideszes polgármestert, majd visszavonták a dolgot

Az iskolában már megvolt az ünnepség, a törvény tiltja, hogy politikai eseményre tanulókat vigyenek, először mégis megfenyegették a szülőket, hogy “csak nagyon indokolt esetben” merjen bárki hiányozni. Aztán történt valami.

Szily László
POLITIKA

Orbán szlovén szövetségese otthagyja a Néppártot, ha kizárják a Fideszt

És egyből csatlakoznak ahhoz az új szövetséghez, amit Orbán hoz létre.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA