POLITIKA

Ha a köztévé 10 napon belül nem közli, mikor lesz választási vita, akkor Magyar Péterék tüntetni fognak az MTVA-székháznál

A Tisza Párt vezetője azt ígérte, addig nem mennek haza a Kunigunda útjáról, amíg nem engedik meg, hogy beolvassák a követeléseiket, vagy leüljenek egy élő vitára.

Herczeg Márk
POLITIKA

David Pressman szerint a Kínával való üzletelés módja azt mutatja, hogy a magyar kormány kevéssé törődik saját maga, illetve szövetségesei biztonságával

Az amerikai nagykövet szerint lehet üzletelni Kínával, de nem ilyen módon.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Átfogó nukleáris megállapodást és a kínaiakkal együtt előkészített új vasútvonalakat jelentett be Szijjártó

És mostantól lehet cseresznyét és szarvasmarha-szaporítóanyagot exportálni Kínába.

Herczeg Márk
POLITIKA

Stratégiai partnerségről állapodott meg Hszi és Orbán

Megerősítjük a párbeszédet a kormányaink között, illetve a politikai pártok között - mondta a kínai elnök.

Horváth Bence
POLITIKA

David Pressman pozitív előrelépésnek tartja Orbán és Zelenszkij telefonbeszélgetését

Az amerikai nagykövet két szóban reagált.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Magyar Péter-idézettel hirdet a közösségi médiában a Párbeszéd

Úgy látszik, jobban bíznak a tiszás politikus marketingerejében, mint a sajátjukban.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A fő szuverenitásvédő sem számít szuverenista áttörésre az EP-választáson

Lánczi Tamás a politikai évad egyik nagy vesztese – úgy volt, hogy a szuverenitásvédelem lesz a fő téma, de a botrányok felülírták ezt. A hivatalvezetőnek így nagyjából az maradt, amit a köztévés műsorában is csinált: Schiffer Andrással merenghetett a háttérhatalmak ármánykodásain.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Micimackó-jelmezben, tibeti és tajvani zászlókat lengetve tüntetett Hszi és Orbán találkozója ellen a Momentum

A Micimackó 2017-ben vált politikailag érzékeny témává Kínában, miután elkezdett terjedni egy montázs, amin egy 2013-as, Hszi Csin-ping elnökről készült fotót egy Micimackó kép mellé tettek.

Solti Hanna
POLITIKA

Az MTVA riportere és Bencsik András is csatasorba állt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján

60 perces élő adásban közvetítette Hszi gépének budapesti landolását a kínai adó, ismerős magyar arcok voltak a műsor vendégei.

Horváth Bence
POLITIKA

Magyar Péter fővárosi listájára egy tajvani dollármilliárdos befektetési tanácsadója is felkerült

Porcher Áron már négy éve dolgozik a cégnek, amelynek tulajdonosa személyes jó barátjának tartja Kövér Lászlót.

Székely Sarolta
POLITIKA

Kínai zászlóval takarták le a tibetit a Gellért-hegyen

Olvasónk szerint a kínaiak szóltak a magyar rendőröknek a tüntetőről.

Botos Tamás
POLITIKA

Az MSZP ráindít polgármesterjelöltet Pikó Andrásra a VIII. kerületben

És külön képviselőjelöltjeik lesznek, mivel nem tudtak megegyezni arról, hogy hány hely jár a szocialistáknak.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Nagykőrösön már az alpolgármester kultuszát építik, Czira Szabolcs 26 év után visszavonul

Az egykori kisgazda politikus fotójával már alig-alig találkozni. Körtvélyesi Attiláéval, a Fidesz új polgármesterjelöltjéével annál inkább – van, hogy egy oldalon négyszer is. Az újságot azzal nem lehet vádolni, hogy elhallgatja az ellenzéket.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Németh Zsolt szerint ha nem lennénk NATO-tagok, Oroszország kikezdené Magyarország szuverenitását

„A NATO nemcsak fizikai biztonságunk garanciája, hanem szuverenitásunké is – ez a szuverenitásvédelmi politika egyik legfontosabb eleme.”

Botos Tamás
POLITIKA

Szentkirályi Alexandra elküldte dömperezni az oviba Karácsonyt

Komolyan veszi a kampányt.

Botos Tamás
POLITIKA