És lett polgármestere a Gattyán-féle pártnak is A települések valamivel több mint negyedében egy polgármesterjelölt van, elég, ha magukra szavaznak, és nyernek.
Választások percről percre a 444-en.
A Hősök terén olyanok is magyar zászlót lengettek, akik korábban nem tették volna ezt politikai rendezvényen.
A hatodik, utolsó felvonásához ért a két örök rivális dabasi ütközete.
Nagy volt a meleg.
Rengeteg olyan ígéretet tett, amit csak kormányra kerülve lehet megvalósítani. Orbán Viktorra is kitért, és kijelentette, hogy a jelenlegi hatalom nem szereti a magyar embereket.
Kampányzáró tömegrendezvénnyel mozgósít a Tisza Párt június 9-re.
Sőt, szerda estig lehet őket hívni.
Kampányunk színvonala rohamosan esik.
Amiről még videót is posztolt.
Ebben a kampányban annyira elharapózott, hogy a politikusok gyerekeket használnak üzeneteikhez, hogy már civil szervezetek is felszólaltak a jelenség ellen. Az érzelmek felkeltése fontos kampánystratégia, ennek pedig egyik legjobb eszköze, ha gyerekekkel kampányolnak.
Egymillió találkozás vár ma rájuk, van, aki gyorsan letudta.
Mi mással?
A Mi Hazánk tartja magát.
Itt marad, fővárosi ügyekkel fog foglalkozni.