Szentkirályi Alexandra: Nem hagyom cserben a budapestieket

POLITIKA

Velkovics Vilmos kérdezte a tegnap főpolgármester-jelölti kampányát a véghajrában feladó Szentkirályi Alexandrát a Hír TV-ben.

„Miniszterelnök úr nyilatkozott az egyik kereskedelmi csatornának néhány perce, ott úgy fogalmazott: »Meghallgattam őt, és úgy láttam, hogy igaza van, azt fogom tenni, amit ő tanácsolt.« Ezt az ön döntésével kapcsolatban. Kinek a döntése volt ez? Kinek a fejében született meg a döntés?” (Orbán a Tények című műsorban magyarázta a visszalépés hátterét, Szentkirályira tolva teljes egészében a döntés felelősségét).

Szentkirályi Velkovics kérdésére megismételte, hogy ez bizony, az ő döntése volt. Egész pontosan így fogalmazott:

Ez mindig a jelöltnek a felelőssége, hogy a végén ránézzen a sakktáblára, és ha kell, akkor meghozzon ilyen döntéseket. De én tényleg ezt a döntést azzal a tudattal hozom meg, hogy én nem hogy nem hagyom cserben ezeket a budapestieket, akik eddig nekem szavaztak bizalmat, vagy erre készültek, hanem én itt maradok, én a fővárosi ügyekkel fogok foglalkozni, listavezetőként vezetem a fővárosi Fidesz-KDNP listát. És én ezért hangsúlyoztam azt is, hogy ha listán viszont a Fidesz-KDNP-n keresztül továbbra is az én fővárosi építkezésemet támogatnák, hiszen nekünk szükségünk van arra, hogy legyen egy nagyon erős Fidesz-KDNP frakció majd a Fővárosi Közgyűlésben. Tehát jó lenne, ha egy szavazatot az én nevemben is Vitézy Dávidra kérhetnék az én támogatóimtól, de a másik szavazat viszont nagyon fontos, hogy a fővárosi ügyekben menjen a Fidesz-KDNP listájára,mert azzal tudunk mi igazából erőt képviseli a fővárosi közgyűlésben...

Szentkirályi és a Fidesz nincs egyszerű helyzetben, az utolsó pillanatban visszalépő főpolgármester-helyettes ugyanis azonnal jelezte, hogy Vitézy Dávidot támogatják (ez volt, akit meglepett, másokat nem annyira, a tegnapi eseményekről percről percre tudósítottunk), vagyis azt kérik a szimpatizánsaiktól, hogy rá húzzák az ikszet, de közben azt is el kell magyarázniuk szavazóiknak, hogy a fővárosi listájukat - aminek Szentkirályi a listavezetője - ez nem befolyásolja.

Itt még kampányüzemmódban.

A mérések alapján a Fidesz-KDNP szerezheti a legtöbb mandátumot a Fővárosi Közgyűlésben, közvetlenül utánuk a Tisza futhat be.

Mivel Szentkirályi Alexandra mindössze két nappal a június 9-i önkormányzati választás előtt jelentette be, hogy visszalép, a szavazólapokat már nem tudják újranyomtatni, nevét így 1 millió 364 ezer papíron kell majd áthúzni.

Utóbb Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid is azt mondta, nem volt a Fidesz és Vitézyék közt egyeztetés a visszalépés előtt. Mi viszont megírtuk, hogy Rogánék aktiválták a Vitézy-tervet. És azt is, hogy Szentkirályi Alexandra leléptetésével a Fidesz az utolsó felépített női politikusát is megalázva szedte le politikai érdekei mentén arról a bizonyos sakktábláról.

Aki szeretné, alább megtekintheti a teljes Velkovics-interjút Szentkirályi Alexandrával.

Forrás


Kapcsolódó cikkek

Szentkirályi visszalépett a főpolgármester-jelöltségtől

Arra kéri a támogatóit, hogy szavazzanak Vitézy Dávidra.

plankog, Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán szerint Szentkirályi ötlete volt a visszalépés, ő csak rábólintott

Orbán az EP-választásokkal volt elfoglalva, ezért megbízik Szentkirályiban, aki a budapesti frontról úgyis jobban látja a helyzetet.

Bódog Bálint
POLITIKA

Ungár Péter szerint Szentkirályi visszalépése „rettentően meglepő volt”

Azt mondta, nem keresték meg őket a Fidesz stábjából.

Mészáros Juli
POLITIKA

Karácsony: Vége hát a színjátéknak, Vitézy Dávid a Fidesz, a NER és a hatalom jelöltje

Reagált Szentkirályi visszalépésére, szerinte „megszületett a sötét és cinikus politikai alku”.

Mészáros Juli
POLITIKA
Élő

Karácsony: Lelepleződött a hatalmi trükk

Vitézy és Karácsony is sajtótájékoztatót tartott pénteken, Szentkirályi visszalépése után.

Bódog Bálint
POLITIKA

A Medián mérései szerint pár nap alatt óriásit erősödött a Tisza Párt Budapesten

A közvéleménykutató néhány napon belül Magyarék 7 százalékpontos erősödést mérte a fővárosban, ezzel a Tisza jelenleg a második. Vitézy listája is erősödött, a többiek csökkentek.

Windisch Judit
POLITIKA

Nincs már idő újragyártani a szavazólapokat Szentkirályi Alexandra visszalépése után

1 millió 364 ezer szavazólapot kellene újrakészíteni, ez azonban már nem fér bele az időbe vasárnapig.

Székely Sarolta
POLITIKA

Szentkirályi: A döntésemet nem előzte meg semmilyen egyeztetés Vitézy Dáviddal

„Az én hátam mögött van Magyarország legnagyobb, legerősebb politikai közössége”– mondta Szentkirályi Alexandra, aki ennek ellenére valamiért mégis visszalépett.

Mészáros Juli
POLITIKA

Vitézy Szentkirályi visszalépéséről: „Nem egyeztettem a Fidesszel”

Vitézy Dávid rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze Szentkirályi Alexandra visszalépése után. Vitézyt a kialakult politikai helyzetről, az Ungár Pétertől kapott pénzügyi támogatásról és Fideszhez fűződő viszonyáról kérdeztük.

Szász Zsófi, Molnár Kristóf
video

Rogánék aktiválták a Vitézy-tervet

Vitézy állítja, nem volt ilyen terv. Csakhogy a tervet rég nem nála, hanem a Karmelitában írják. Karácsony megbuktatásáért bármekkora árat kész megfizetni a Fidesz.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Utolsó felépített női politikusát is megalázva szedte le a Fidesz

Szentkirályi Alexandra leszedése túlmutat azon az kérdésen, ki lesz Budapest főpolgármestere a következő 5 évben.

Diószegi-Horváth Nóra
vélemény