POLITIKA

Máris tiltakozók dekorálták ki Lánczi Tamásnak, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének a kapuját

Virág elvtárs, Péter Gábor ÁVH-főnök és Lánczi fotója került ki a társasház kapujára.

Szily László
POLITIKA

A DK mellett a Momentum is indít polgármester-jelöltet Kőbányán

Nem ez az első kerület, ahol mindkét ellenzéki párt indít jelöltet.

Benics Márk
POLITIKA

Orbán Balázs szerint Lánczi Tamás a szuverenitásunk záloga

Tulajdonképpen egy „szuverenitásvédelmi ombudsman”.

Benics Márk
POLITIKA

Már a hozzátartozók nevét sem tudhatjuk meg a politikusok vagyonnyilatkozataiból

Ki kell takarni.

Benics Márk
POLITIKA

Márki-Zay szerint álellenzékiek segítik majd a Fideszt az önkormányzati választáson

Szerinte Lázár János „az emberein keresztül” kontrollálni akarja a hódmezővásárhelyieket, és egyáltalán nem hiszi el neki, hogy bárki is indul, azt nem ő fogja irányítani.

Mészáros Juli
POLITIKA

A kormány 800 millió eurós infrastruktúra-fejlesztést vállalt a mini-Dubaj megépítéséhez

Megjelent az Egyesült Arab Emírségekkel kötendő szerződés tervezete.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Fidesz-kormány kutatói szerint csak a DK, a Kutyapárt és a Mi Hazánk jutna be biztosan, ha most lennének a választások

Az MSZP-t, a Jobbikot és az LMP-t alig tudták lemérni, hát még a Párbeszédet. Az újabb pártok egyike sem dörömböl a kapun. A Momentum némelyiknél az ellenzéken belül erős, némelyiknél viszont be sem kerülne.

Szily László
POLITIKA

Zelenszkij hivatalvezetője is találkozik Szijjártóval Ungváron

„A találkozó legfontosabb témái között szerepel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozójának megszervezése” – írja az ukrán külügy a 444-nek.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A szuverén Magyarország megmutatta az önálló, nemzetiérdek-alapú külpolitika kvintesszenciáját

Nem ítéltük el azt, hogy az észak-koreai rezsim rakétákat szállított az oroszoknak. Szijjártó minisztériuma kilenc szóval MINDENT elmagyarázott.

Benics Márk
POLITIKA

Budapesten találkozik jövő héten Orbán és Fico

„A szlovák miniszterelnök hivatalos látogatásának előkészítése már zajlik” – írta Havasi Bertalan.

Benics Márk
POLITIKA

Szijjártó Péter találkozik az ukrán külügyminiszterrel

Ha minden jól megy, január 29-én Ungváron.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Novák Katalin kinevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét

Az újságírókat, civileket, ellenzéki politikusokat önkényesen megfélemlítő szerv élére Lánczi Tamás, a Figyelő egykori főszerkesztője, a köztévé jelenlegi online igazgatója került. Az ő nevéhez fűződik a Soros-lista is.

Solti Hanna
POLITIKA

Magyar kormánytag nyújtott kezet David Pressmannek

A kormányoldalról sokat szidott amerikai nagykövet szerint termékeny beszélgetés volt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Mindenki kapja össze magát: ad még egy hetet a kormány, hogy válaszoljunk a nemzeti konzultáció kérdéseire

Persze amúgy tök nagy siker, de azért na!

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Kohán Mátyás, a 14 éve teljhatalmú kormányoldal 22 éves publicistája a Türk Tanácsra gondolva reméli, hogy lassan újra kaphat levegőt

„Állt a magyarok miniszterelnöke maroknyi baráttal a nem túl jó fényben, és csak nyúlt az idő, mint a rétestészta” – írja megindító fohászában a Mandiner sztárja.

Herczeg Márk
POLITIKA