Nem Király Nóra Csepel parlamenti képviselője, de az ő nevét vésték az alapkőre.
A Tisza Párt elnöke azt is állította, hogy a belső felméréseik az eddigi legnagyobb előnyüket mutatják a Fidesszel szemben.
Egy kamujelölttel kevesebb.
Néhány nappal azután, hogy a magyar kormány tényfeltáró delegációt küldött Ukrajnába a Barátság kőolajvezeték ügyében, a küldöttség már haza is tért. Nem jutott el a vezetékhez, nem végzett vizsgálatot, és hivatalos tárgyalásokat sem folytatott az ukrán kormánnyal, de így is megállapították, hogy a Barátság kőolajvezeték újraindítható.
Ezúttal Zuglóból indul a menet.
Van, akinek 10 millió fölött van a fizetése.
A Fidesz a Tisza mintájára vidéki országjárásba kezdett. Kaposváron volt ingyenzászló, fáklya, már csak egy fehér ingbe bújt slankos miniszterelnök hiányzott nemzeti zászlóval a kezében.
Az építési és közlekedési miniszter nem tudott válaszolni.
A Tisza Párt elnökét a születésnapja alkalmából fel is köszöntötték a tiszások.
Kaposváron tartotta első „nyílt utcafórumát” a miniszterelnök, de az látszik, hogy ez az esemény nem a párbeszédről szól.
A kormányváltás érdekében.
Két fiatalkorút beazonosítottunk azok közül, akik a Nemzeti Meneten ukrán zászlót feszítettek ki. Kiderítettük, hogy előtte ők lógattak le Tisza-ellenes molinókat egy Bajcsy-Zsilinszky úti ház erkélyéről is. A végén aztán egyikük saját magát buktatta le egy fotóval.
A térfoglalós országjárásra induló Orbán azt mondta, hogy őt eddig is lehetett kérdezni. Megnéztük, ki kapott erre lehetőséget. Számos olyat találtunk, aki elfelejtette elárulni, hogy valójában fldeszes politikus.
100 perc kontra 50 perc.
Jogerősen megvan 76 egyéni jelöltjük, ez bőven elegendő.