A tiltakozók a pillanat hevében ihletett módon ötvöztek két egyszerű kézmozdulatot, olyan légi járművet létrehozva, ami láttán a legtöbb ember önkéntelenül vigyorogni kezd.
A forradalomügyi kormánybiztos célkitűzését a sípolók és a megvadult kormánypártiak maradéktalanul teljesítették.
Legalábbis ilyen sok tüntetőnek rég emelkedett meg ennyire a vérnyomása. Újabb válogatás ellenzékieket ütlegelő nénikből és üvöltöző bácsikból.
Legalábbis a magyar diplomácia feje szerint az akkori minőségileg teljesen más menekülthullám volt, mint a mostani.
A NER-ből száműzött Simicskával és Spéderrel a Fidesz politikájának lényege, a központilag felhízlalt és irányított nemzeti nagytőke bukott el.
Az operában beszélő emberminiszter szerint ezt tanítja nekünk '56, '68 és '89 emlékezete is, úgyhogy küzdjön csak mindenki becsülettel.
Ha nekem valaki 25, 15, 10, 5 vagy 1 éve azt mondja, hogy október 23-át többezres öregek-fiatalok tömeglökdösődéssel fogjuk ünnepelni, nem hiszem el neki. A műfaj szokatlan, de minek tagadjam, igen szórakoztató.
Szomorúbb videót fogunk még ma látni, de beszédesebbet aligha.
Összejött a „patás ördög”, a „bukott” és a „népnyúzó”. Az új baloldali összefogás 56-os bulija eleve halott volt, de aztán jött Karácsony Gergely, és még jól meg is rugdosta.
Saját gyerek helyett bevándorlókat akarnak a modern világban. De Magyarország nem hagyja magát. A miniszterelnök ismét a világvégével jött, kvótanépszavazós hangulatban maradt.
Hollik István ún. ünnepet értékelő sajtótájékoztatón fejezte ki elégedettségét.
5-600 fő jött össze a Jobbik megemlékezésén.
Nagyon feszült volt a hangulat a Kossuth téren, többen sérülésekről számoltak be.
A tér sarkára szorított tüntetők csapnak óriási zajt, ott nem is hallani a miniszterelnök beszédét.