Tavaly 4,3 milliárd forintot költöttek a minisztériumok vendéglátásra, étteremre, ajándékokra.
Az LMP javaslatát az ellenzéki pártok támogatták, de a Fidesz szerint a mostani szabályozás eleve az egyik legszigorúbb Európában.
Az amerikai nagykövet videóüzenetben búcsúzott.
A népszavazást kezdeményező szervezet úgy gondolja, a stadionoknál értelmesebb dolgokra is el lehetne költeni azt a rengeteg közpénzt.
Nika Gilauri már azelőtt is járt itt konferencián, hogy az Aulich utcában megjelent volna.
Tudom, nehéz elhinni, de az Origo tényleg azt hozza vezetőben, hogy amit több ezer ember tapasztalt a késve érkezett csomagjával, az nem is történt meg. MI VAN? :-DDDDD
Adósságspirálban van a legnagyobb baloldali párt: az alapvető szolgáltatások díjával is adósa maradt magánszemélyeknek és cégeknek, de állami és kereskedelmi pénzintézeteknek is tartozik.
A magyar főceleb tavaly májusban mesélt el, hogy nyomult rá Donald Trump Moszkvában. Most a világpolitika fősodrába került a sztorija.
339-298-ra győzött a narancsuralom a szentendrei 7-es körzetben.
Járdára sem jut pénz Óbarokon, minden forrást letarol Felcsút. Egy lakosra számítva hatvanszor annyi uniós pénzt szív fel Orbán falva, mint a szomszéd falu.
A jelenlegi és a volt államfők, valamint a Parlament elnöke is kioszthat fejenként évi 73 millió forint támogatást, pályáztatás nélkül. Nincs olyan szervezet, ami Ádertől, Schmittől, Sólyomtól és Kövértől is kapott volna pénzt.
A Kispál énekese szerint mai politikusainkból régen KISZ-titkárok lettek volna.
Hát igen, Soros György nélkül nem lenne ennyire kiművelt koponya Magyarország miniszterelnöke.
Most választotta újra őket a pártkongresszus.
Szolnokon rizses húst osztott Molnár Gyula, aki kért, szaloncukrot is kapott.