Ráadásul ott egy életre megtanulta, hogy nem jó dolog előzetesben ülni.
A Helsinki, a TASZ és a Greenpeace is fel van háborodva.
Pedig az európai jog szerint ezt csak egyedi esetekben lehetne alkalmazni.
A maga módján ő is csak egy érzékeny ember.
A Fidesz alalnöke végre kifejtette, milyen logika alapján sorol valakit az álcivilek közé. Ez alapján aki a kormányt támadja, a magyar embereket támadja.
10/10
Arra, amiről még el se dőlt, hogy lesz-e egyáltalán. Ráadásul elég zavaros az üzlet, mert az olimpiára hivatkozva nem is az atlétikai stadionnak kiszemelt területet, hanem az azt birtokló céget vették meg.
Kattints a civilekért! - mondja a lájkvadászat, sőt lájkkurvaság legsötétebb bugyraiba merült MSZP a Facebookon.
Így összesen 120-150 milliárd forintba kerül majd a vonal, amit jó esetben akár napi 8000 ember is használ. Összehasonlításképp a napi félmillió utast szállító 3-as metróra sokallták a 171 milliárdot.
Bizottsági jelentésben ismerték el a civil szervezetek jogvédő munkáját. Igaz, akkor a Gyurcsány-kormány jogsértéseiről volt szó.
532 frissen kiképzett határvadász tett ünnepélyes esküt Orbán Viktornak.
Szerencsére a határvadászok a helyükön vannak.
Már 2015 májusában kiadta Orbán Viktor a minisztereinek, hogy meg kell vizsgálni a bevezetését.
Az OTP-vezér be is nyújta a pályázatát.
A klub elnöke Tállai András NAV-elnök/államtitkár, korábban azt mondta, akit érdekel a drágulás oka, látogasson el a településre. De ez a felajánlás nem mindenkire vonatkozott.