POLITIKA

A Szatmáry–Vajda párharc indította be eddig a legtöbb szavazót

A 16., 17. és 14. kerületiek a legaktívabbak az országban, a fővároson kívül pedig Érd, Budakeszi és Dunakeszi adta a legtöbb választót délután 3-ig.

Magyari Péter
POLITIKA

Az utolsó részadat szerint 68,13 százalékos volt a részvétel

2002-ben 70,53 százalék volt a részvétel, ez akár meg is dőlhet.

Király András
politika

Rómában ki tudja, hány szavazót vezettek meg a félrevezető szavazólapokkal

Nem húzták le a visszalépett ellenzéki jelölteket.

Szily László
POLITIKA

Valószínűbb, hogy a Fidesznek lesz fájdalmas, hogy ilyen sokan szavaznak

A felmérések szerint komolyabb tartalékai a kormányváltást akaró oldalnak voltak.

Magyari Péter
POLITIKA

Stuttgartban már 77 százalék fölött a részvétel

Király András
POLITIKA

Az M7-esen és az M3-ason is a főváros felé tartó készenléti rendőröket láttak

Egy olvasónk az M7-esen látott készenlétis konvojt, egy másik Debrecenből Pestre tartva számolt össze "legalább tíz furgont".

Király András
POLITIKA

8 év alatt sem sikerült megoldani, hogy rendesen szavazhassanak Budapesten az átjelentkezők

Szinte minden budapesti kerületben hatalmas sorok várják az átjelentkezőket, érthetetlen, miért bünteti ezeket az embereket az állam, amikor fel is készülhettek volna a helyzetre.

Sarkadi Zsolt
politika

Öt órakor már leszavazott a választók 63,21 százaléka

Támpontok nélkül maradtunk a történelmi összehasonlításban, de ez akkor is nagyon sok. A hetven százalékot szinte biztosan meg fogja haladni a részvétel.

Király András
politika

Ebben az évezredben még nem szavaztak ennyien 15 óráig

53,64 százalékos a részvétel az országban, még a legkevésbé aktív megyékben is 49 százalék fölötti. Budapesten viszont elmaradt a részvételi arány a 2002-es rekordtól.

Király András
POLITIKA

Arabnak öltözött férfiak járták Eger belvárosát

Olvasóink jelzése szerint két, muszlimnak öltözött magyar férfi kering Eger belvárosában.

Király András
politika

Orbán kampányszótárában nem létezik az egészségügy és az oktatás

Páratlan bravúr a kizárólag egyetlen ügyről beszélő miniszterelnöktől és a kormányszolgálati sajtótól is. Soros/migránsok/bevándorlók – egészségügy/oktatás 216–0.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Az Eötvös utcában is szépen kanyarog az átjelentkező szavazók sora

A VI. kerületben ebben a szavazókörben adhatják le szavazataikat azok, akik nem a lakóhelyükön szavaznak. 2,5 óra most a várakozási idő.

Király András
politika

Többórás a sor Újbudán, de ennek ellenére jó a hangulat

Újabb timelapse videó a helyszínről. A sorbaállás csak az átjelentkezőket érinti, a lakcímük szerint helyben szavazók gyorsan haladnak.

Horváth Bence
POLITIKA

Egy szavazó véletlenül bedobta a személyijét is az urnába

Horváth Bence
POLITIKA

Aki este hétkor még sorban áll, az biztosan szavazhat

A XI. kerületben egy kilométeres az átjelentkezők sora. Eredményeket majd csak akkor fognak közölni, ha már az összes szavazókör bezárt.

Horváth Bence
politika