POLITIKA

Mindenhol fellebbez a DK, ahol nem nyert

Az is mindegy, hogy a vélt szabálytalanságok érdemben befolyásolhatták-e az eredményt, mert "nincs kis csalás vagy nagy csalás".

Király András
POLITIKA

Fiatalok és idősek, radikálisok és liberálisok tízezrei tüntettek együtt

A Képszerkesztőség szombat esti képeiből válogattunk.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Sallai szerint Hadházy csak eljátszotta, hogy megütötték

De egy bukolikus novellában megírta, hogy most már tagadni sincs kedve az egészet, mert mindenki azt gondol, amit csak akar. Ő például azt, hogy a "széldettik és hadházyk" előretörése ellenére vannak még jó emberek a pártban, még ha Schiffer távozása miatt háttérbe is húzódtak.

Király András
politika

Semjén Zsolt felesége a Fidesz győzelmi pódiumának örök szereplője

Ki volt ott, és ki tűnt el 2010 óta Orbán mellől?

Haszán Zoltán
politika

Rogán: Soros György pénzéből szervezte a szombati tüntetést Soros György hálózata

A Békemenetet bezzeg a magyar adófizetők pénzéből szervezhette a Civil Összefogás!

Király András
politika

Kibabrált a matek a Fidesszel, hiába a sok határon túli szavazat, nem lett belőle plusz mandátum

Végül csak 42 listás mandátumot szerzett a kormánypárt, pedig a hét közepén már 43 mandátumuk is volt, és azóta összeszámoltak még 75 ezer határon túli szavazatot.

Király András
politika

Csenger-Zalán 296 szavazattal verte Szél Bernadettet

Az utolsó bizonytalan kerület végeredménye is megvan. Fideszes kétharmad.

Uj Péter
POLITIKA

Megvan a Fidesz kétharmada, befejezték a szavazatszámlálást

Megszámoltak mindent vasárnap éjjel egyre.

Uj Péter
politika

Na még egy drónfelvétel az elég zsúfolt Kossuth térről

Uj Péter
POLITIKA

Megvan a legszorosabb egyéni végeredmény is: Csöbör Katalin győzött a borsodi egyesben

127 szavazattal.

Uj Péter
POLITIKA

Az Oktogonnál gyülekezett még néhány száz ember, a Fidesz Lendvay utcai széháza felé indultak

Uj Péter
POLITIKA

Mellár Tamás győzött, ő lesz az egyetlen független képviselő a parlamentben

A fideszes Csizi Pétert nyomta le ezer szavazattal a Baranya megyei 1. számú körzetben.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

ORBANIZED CRIME - még egy csomó erős transzparens a szombati tüntetésről

Zsoldosok egymás hegyén-hátán.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Berlin is kiállt Budapest mellett

Több mint százan tüntettek a magyar nagykövetség előtt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Örömódás telefonlengetés a Parlamentnél

Uj Péter
politika