Schmidt Mária képtelen hátradőlni és élvezni az új kétharmadot, a lapjában máris tovább üti az újságírókat és a civileket.
A FINA vezetői(!), Davor Šuker(!!), a Suzuki elnöke(!!!) és az ENSZ infokommunikációs szervezetének főtitkára(!!!!) – sorolta „a teljesség igénye nélkül” Havasi Bertalan a nemzetközi gratulációkat.
A helyi szavazatszámláló bizottság egyhangúlag megszavazta, hogy a szétszakadt urna továbbra is felhasználható. Aztán a szavazatösszesítésnél mégis érvényteleníteni kellett 243 szavazatot.
Szerencsére a valóságban ennél emberségesebbnek tűnnek a magyar hatóságok, legalábbis az idén lefolytatott menekültügyi eljárások 40 százalékában pozitívan bírálták el az Afganisztánból, Irakból, Szíriából és Iránból menekülők kérelmeit.
A kormánylap szerint pártelnök lehet az egykori szkinhedvezérből.
Papíron többe kerül elbontani a margitszigeti teniszstadion könnyűszerkezetes lelátóját, mint a gödöllői városháza ötszintes, 4400 négyzetméteres vasbeton épületét.
Orbán nem győzte a falra festeni Soros ördögi összeesküvését, amivel a választásokra készül. A Fidesz szerencséjére Sorosnak erről fogalma sem volt.
Amiben a jelen állás szerint újra kétharmados többsége lesz a Fidesznek, így egyből nekiállhat a neki nem szimpatikus civil szervezetek ellehetetlenítésének. Ezt eddig akadályozta a kétharmad hiánya.
Kicsit messze volt a legközelebbi külképviselet, de Csaba nem csüggedt.
Pedig Németh Szilárd még azt is kiszámolta, hogy neki 16 milliárdot köszönhetnek a csepeliek. De hálátlanok voltak a szavazók, másodszorra is. És nemcsak ő járt így.
A Závecz kutatása szerint még a fideszesek fele szerint is nekik lejtett a pálya.
Mert a Fidesznek kampányolt.
17 olyan szavazókört számoltunk össze, ahol az összes listás szavazat 20-60% egyszerűen eltűnt amiatt, mert rosszul bonyolították le a választást. Az eltűnt szavazatok túlnyomó része az ellenzékre adott szavazatokat érintette. Bénázásnak tűnik, nem szervezett csalásnak.
A győztesnek szerénynek és mértéktartónak kell lennie, a gyűlölködésből elég volt - mondta ugyanabban az interjúban.
Szerinte emiatt megáll a fejlődés a településen.