POLITIKA

Soros: Orbán akkor tért rossz útra, amikor gazdaggá tette az apját

Soros szerint az első Orbán-ciklus nagy sztorija jelentette a fordulópontot, „ekkor szerzte meg az igazi hatalmat”

plankog
POLITIKA

Alufóliasisakban szólalt fel a Soros-ügyi közgyűlésen az ellenzéki képviselő

A DK-s Varga Zoltán a polgármesternek is felajánlott egyet. Azért a Soros-ellenes határozat így is átment.

plankog
politika
Videó

Így jár, aki megpróbál Németh Szilárddal négyszemközt normálisan beszélni

Szél Bernadett, miután a fideszesek kivonultak miatta a nemzetbiztonsági bizottság ülésről, a folyosón próbált meg Németh Szilárddal szót érteni, de az alelnök sem most jött le a falvédőről.

Ács Dániel
POLITIKA

Újabb komoly feladványt adott Kocsis Máté a Fidesz híveinek

Tessék jól figyelni, kicsit módosítottunk az üzeneten: nem migránsok vannak itt, hanem legális oltalmazottak, és nem mi álljuk a költségeiket, hanem Brüsszel.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Egymilliárd forintos pályázatot írtak ki Schmidt Máriáék, hogy továbbképzést kapjanak tanárok az első világháborúról

Majdnem elfelejtettük, hogy a kormány jelentős pénzeket tol az első világháborús emlékévbe is.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Mégsem miséznek a keresztény értelmiségiek Horthy Miklósért Auschwitz felszabadulásának évfordulóján

Osztie Zoltán plébános szerint „Egy koncertszervező cég nyilván megnézi, hogy mi mivel ütközik, egy kultúrház nem szervez programot talán focimeccs idejére. Mi nem így vagyunk ezzel.”

Haszán Zoltán
politika

Ököllel üti ki politikai ellenfelét a kampányvideóban a mulatós klipjeivel híressé vált polgármester

Alpár György egy kamuzó politikus arcán elhelyezett hatalmas ütéssel jelentkezett be a baranyai 4.-es körzet országgyűlési képviselőjének.

Szily László
POLITIKA

Szél Bernadett: Fasizálódik az ország a Fidesz miatt

„Ha a Fidesz-KDNP le akar engem szedni, akkor velem foglalkozzon, ide üssön!” - mondta, miután Németh Szilárdék kivonultak a bizottsági ülésről.

plankog
politika

Rettegnek a Fidesz központban, hogy a képviselőik hülyeséget posztolnak a Facebookra

A Magyar Nemzet szerint a fideszes politikusok a kultúra napján központi utasításra osztották meg kedvenc műalkotásukat, aztán az eredményt el kellett küldeniük a pártba, hogy kiderüljön, valóban hiba nélkül meg tudták oldani a feladatot.

Haszán Zoltán
politika

Kivonult a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság üléséről Szél Bernadett miatt

Nem beszélnek Sorosról, amíg ott van.

plankog
politika

Itt megy élőben a nemzetbiztonsági bizottság ülése

plankog
politika

Szita Károly szerint megbuknak azok a politikusok, akik egy szűk politikai elit érdekét képviselve akarnak ráerőltetni valakikre valamit

Fogalma sincs, hogy lett-e konkrét eredménye a Sorossal riogató budapesti polgármester-találkozónak.

Botos Tamás
POLITIKA

Mesterházy Attila kész visszalépni Kész Zoltán javára

Leülnek, megbeszélik.

Botos Tamás
POLITIKA

Betesz az ellenzéki pártok koordinált indulásának a Nemzeti Választási Bizottság mai döntése

Indulhat a matekozás.

Botos Tamás
POLITIKA

Véletlenül pont Orbán bécsi útjának idejére hívta össze Kövér a parlament rendkívüli ülését

A Jobbik azután kezdeményezte az ülésnapot, hogy Altusz Kristóf egy máltai lapnak elmondta: Magyarország csak a tavalyi évben 1300 menekültet fogadott be.

Botos Tamás
POLITIKA