Miniszterelnök-helyettes, miniszter és államtitkár kivezényelt kisiskolások előtt ünnepelte, hogy felújítanak egy házat.
Európa egyetlen, kizárólag férfiakból álló kormányának válasza aligha lesz más, mint: Soros.
Az egyik érdeklődő szülőnek csak pénteken árulták el, mire készülnek gyerekével. A kérdéses sportpályát egyébként már tavaly átadták.
Eljött az a fázis, amikor már szükségtelen bármiféle indokolás, már szöveg sincs, elég megmutatni, hogy mi nem kell nekünk. A színesbőrű.
Legalább 2 milliárd forintot kapott a magyar adófizetőktől a Németországban élő zenész, most megnézhettük, hogy mire ment el ennek a kétharmada.
Ráadásul 10 fotóval, miközben ellenzéki politikusokról egy szó sem esett a Józsefvárosi Újságban. A Momentum fellebbez a döntés ellen.
Ahogy Kövér László egyszer már megmondta, nem közvélemény-kutatást kell nyerni!
A miniszterelnök egy szűkszavú levélben válaszolt.
Jó esély van arra, hogy a Fidesz-KDNP csütörtökön megint ellehetetleníti az ülést, így továbbra sem lesz rálátása a Parlamentnek a titkosszolgálatok munkájába.
Ceausescu nem csinált olyan durva filmet az erdélyi magyarokról, mint Gyurcsány Ferenc. Műkritika a szezon sci-fijéről.
Mivel a futballminiszterelnök ideje alatt nem volt semmilyen klubsiker, kénytelenek voltak a balosoktól tömeget lopni az elmúltnyolcévező kiadványban.
De abban eddig nem sikerült megállapodniuk, hogy melyiküknek. Fekete-Győr közvéleményt kutat, V. Naszályi és Csárdi a már meglévő kutatásokra mutogat.
Szabó Gáborné interjút adott Svájcból. Ha nem muszáj, nem térne vissza Magyarországra, és állítása szerint heteken belül hozzáfér az 1300 milliárd forintos örökséghez, de Kósa Lajosék viselkedése miatt ebből semmit nem akar már itthon befektetni.
Becsó Zsolt szerint rendes vendégházról van szó, igaz, semmiféle elérhetőség nem található hozzá az internetet. Becsó erre azt mondta, írjanak a fideszes emailcímére.
A közkeletű népi bölcsesség szerint elvesztegetett szavazat lehet a bejutási küszöb alatt álló pártokra adott szavazat. A számok mást mutatnak, viszonylag kis kockázattal nagyot lehet nyerni.