EU-Afrika Fórum lesz.
A tüntetők vetítéssel szórakoztatják magukat az MTVA-székháznál, eközben született meg a tökéletes kép 2018 decemberéről.
Estére értek oda sokan, megtelt a székház előtti terület.
A pódiumon azt mondták, így is sikerült sok emberhez eljuttatni, milyen igazságtalan törvényt fogadott el a parlament.
Jelenleg az Európai Unió Tanácsa előtt van az ügy.
A kormányszóvivő szerint az ellenzéki képviselőknek inkább egy sajtótájékoztatót kellett volna meghirdetniük a Kunigunda utcába.
A múlt szerdai botrányos ülést levezető elnök szerint nincs elég jogosítvány a kezében a renitens képviselők fegyelmezésére.
A jogvédők szerint fordulóponthoz érkezett a magyar demokrácia.
Aztán kerítettek egy létrát, hogy KI tudjanak menni.
A vasárnapi tüntetés az elégedetlenség központjába emelte a köztévét, amit 2010 után teljesen a saját képére formált a Fidesz. Hírhamisítás, bakik és szándékos hazugságok kövezték az utat mostanáig, amikorra az MTVA Orbán 2010 óta tartó uralmának szimbólumává vált.
Valamit el akarnak mondani nekünk.
Teljesen jogosnak tartotta, hogy legyen baloldali és jobboldali köztévé is.
Hétfő reggel hajították ki őket a köztévéből a biztonságiak.
Még nem látszik, hogy a tüntetők komoly tömegbázist tudnának találni. De a kitartás nem hatástalan: a vasárnapi megmozdulás sokkal szervezettebb és nagyobb volt, mint a korábbiak.
Pár napja a szegedi Fidesz-iroda ablakát törték be, egy nappal később fehér festékkel öntötték le.