POLITIKA

Nem talált kifogást az Alkotmánybíróság, érvényes a túlóratörvény

Ellenzéki képviselők kérték, hogy semmisítsék meg a módosítást.

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán szerint a muszlim emberek civilizációs válságot okoztak Európában, „a Kelet Nyugatra jött”

Pár éve még a világ nagy lelki és szellemi alkotásának nevezte az iszlámot, most már riogat vele.

Botos Tamás
POLITIKA

Sorossal megharcol Orbán, de a férfiak és nők közti fizetéskülönbség kifog rajta

Ha a mostani trend folytatódik, év végére az elmúlt évek legnagyobb különbsége alakulhat ki a férfiak és a nők fizetése között.

Botos Tamás
politika

Megtámadták a Munkáspárt honlapját, de örülnek neki

Thürmer Gyula szerint ez is mutatja, hogy „a Munkáspárt erősödik, és képes képviselni az egyszerű emberek, a bérből, fizetésből élők érdekeit, és mélyen sérti az őket kizsákmányolókat.”

Botos Tamás
POLITIKA

Olyan jelöltet indít a Belvárosban a baloldal, aki nem kötődik a kerülethez, viszont érintett lehet egy helyi ingatlanügyben

Az MSZP ragaszkodik Tüttő Katához, akinek élettársa százmilliós ingatlanüzletet bonyolít az önkormányzattal.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Bocsánatot kért a Momentum korábbi alelnöke, amiért nem léptek vissza kellő helyen tavasszal és nem akadályozták meg a Fidesz kétharmadát

Sokszor arrogánsan viselkedtek, mondta Soproni Tamás.

Botos Tamás
POLITIKA

Puzsér az LMP tudta nélkül fordított hátat az előválasztásnak

"Harmonikussá kell tenni" a párt és a jelölt közti viszonyt, mondta Vágó Gábor.

Botos Tamás
politika

Hiába cáfolta a Választási Iroda, a Fidesz szerint akkor is ők adták le először az ajánlóíveket

Hidvéghi Balázs úgy kötötte az ebet a karóhoz, hogy szerinte sincs nagy jelentősége az elsőzésnek.

Botos Tamás
POLITIKA

Bajai roma vezető: Ha nem akarod, hogy akár tízen megerőszakolják a gyerekedet, fogj meg legalább három embert, és vidd magaddal szavazni a Fideszre

A szabadszállási kampánybulin elhangzott az is, hogy a migránsok 90 százaléka terrorista.

Rényi Pál Dániel
politika

Tiltott kartelezés gyanúja miatt akcióztak az Eliosnál brüsszeli ellenőrök

A bürokraták öt magyar cégnél jelentek meg egyszerre.

Botos Tamás
POLITIKA

A kultúráért felelős államtitkár szerint „a széles társadalomban is divat lett a népi kultúrával foglalkozni”

„Megyek az utcán, és valahol népzene üti meg a fülemet, megállok. Ha valahol népzenére táncolnak, akkor én is beállok.”

Botos Tamás
POLITIKA

Családok éve: 60 ezer gyerek nem jut helyben orvosi ellátáshoz

Több megyében hiányzik a gyermekpszichiátriai ellátás, a 15 - 19 éves lányok között nőtt a legnagyobb arányban a teherbeesések száma. Lesújtó a magyar gyermekek helyzete.

Botos Tamás
politika

Puzsér bejelentette: Biztosan elindul a főpolgármesterségért

Csak az előválasztásból szállt ki.

Botos Tamás
POLITIKA

Közös ellenzéki jelölt áll ki Szita Károly ellen Kaposváron

A városban minden körzetben egy ellenzéki jelölt indul a fideszessel szemben.

Botos Tamás
politika

Hatott a néppárti ultimátum: a kormány kész újra megvizsgálni a CEU működését

Vége a szkanderezésnek.

Botos Tamás
politika